Kérek egy új szomszédot! #3

– Szerintem akkor is aranyos volt – kuncogott tovább Jimin, mikor már lefelé trappoltunk a lépcsőn, úton a konyhába, hogy megkínálhassam valamivel.

Mióta egy laza mozdulattal behúztam a függönyömet, eltakarva ezzel új szomszédom széles vigyorát és heves integetését, Jimin csak azt szajkózta, milyen édes ez a fiú és túl szigorú vagyok vele. Talán igaza volt. Ám amint kezdtem mélyen, legbelül igazat adni neki, mindig sikerült meggyőznöm magamat az ellenkezőjéről egy puszta gondolattal – ha én lennék Taehyung helyében, égne a bőr az arcomról. Ennek a teóriámnak hangot is adtam, de barátomat látszólag cseppet sem érdekelte – mindenre volt egy frappáns megjegyzése.

– Minden ember különböző, ettől olyan szép ez a világ – bölcselkedett, majd a hűtőbe nyúlt, ahonnan elővett mindkettőnknek egy-egy doboz jéghideg sört. Talán másra rászóltam volna, mégis miért turkál a fridzsideremben, de Jimin az nem más volt. Jimin az Jimin, akit a család már teljes jogú tagnak tekintett. – Neki ez a viselkedés természetes, ezért nem érzi kellemetlennek. Ő ilyen, így kell elfogadni.

– Nem kell, csak lehet. – A hűsítő ital sziszegve válaszolt mozdulatomra, mikor magam felé nyomtam a nyitófület. – De talán tényleg túl ellenséges vagyok vele.

– Elmondom én, mi a bajod neked. – Ahogy felém hadonászott a sört tartó kezével, egy kis hab pimaszul szökött ki a dobozból és szánkázott végig Jimin bőrén. A fiú nem zavartatta magát, egy laza mozdulattal lenyalta azt kézfejéről. Ha lány volnék, már ettől a puszta mozdulatsortól csavarni lehetne a bugyimat. Jimin impozáns megjelenéssel rendelkezett, amiért elszántan tett is, és ha ez még nem lenne elég, mellé rettentő közvetlen és barátságos személyisége volt, amit a lányok pulzusát megemelő mosolyai is sugalltak. Nem véletlenül cserélgette úgy barátnőit, mint én az alsógatyáimat.

– Na, mi? – szakítottam félbe saját gondolatmenetemet egy kérdéssel, amiből hiányzott az őszinte érdeklődés. Viszont tudtam, hogy ha kíváncsi vagyok, ha nem, Jimin akkor is megosztja velem véleményét.

– Felépítettél magadnak egy szűk és bensőséges baráti kört, amiben biztonságban érzed magad. Ezzel a felével nincs is probléma. De néha új emberekkel is meg kell ismerkedni, erről szól az élet. Nem lehetünk mindennel és mindenkivel elutasítóak. Te se ilyen vagy!

Elgondolkodtam azon, amit mondott. Valóban nem volt rám jellemző az ilyesfajta viselkedés, magam sem értettem, miért éreztem ekkora ellenszenvet. De, ahogy ezen morfondíroztam, egyre több ötlet cikázott a fejemben. Viszont számra egyiket se hessegettem. Inkább mindent megtartottam magamnak. Elhallgattam, hogy talán rossz előérzetem van Taehyungot és a kettőnk kapcsolatát illetően és eltitkoltam, hogy esetleg csak szimplán cikinek éreztem a viselkedését. Nem akartam gonosz lenni még csak gondolatban sem, de magamnak nem tudtam hazudni. Úgyhogy inkább Jiminnek ferdítettem.

– Jól van, legyen – sóhajtottam, s belekortyoltam az alkoholba. – Mostantól kedvesebb leszek vele.

– Örülök, hogy megint hallgatsz rám – tette vállamra szabad kezét. – Egyszerre vagyok fiatalabb és bölcsebb. Hogy van ez, barátom? – Hangja éle éreztette velem, mennyire vicces kedvében van, én pedig próbáltam magamra ölteni az ő hangulatát. Nem esett nehezemre, hiszen szavai meglehetősen ismerősen csengtek.

– Úgy, bazdmeg, hogy szóról szóra ezt mondtam neked, pár hónappal ezelőtt – húztam össze szemeimet miközben közelebb hajoltam hozzá. De vigyoromat nem tudtam elrejteni.

– Ohh. Hmm… – Teátrálisan a plafonra emelte tekintetét miközben gondolkodást mímelt, hangos hümmögése megtöltötte a konyhát. – Ebben az esetben elég képmutató vagy, hyung. Nekem osztogatsz olyan tanácsokat, amiket te magad se tudsz megfogadni.

– Jól van, inkább idd a sörödet! – A dobozt tartó kezemmel átkaroltam őt a nyakánál, míg a másikkal megfogtam innivalójának alját és a szájához nyomtam. Hangosan nevetve reagált cselekedetemre, de fejét hevesen rázta, jelezvén, ne folytassam, különben pólóján landol a doboz tartalma. Röhögve követtem buksija mozgását, amin csak még öblösebben nevettünk mind a ketten – amit Jiminnek természetesen olyan jiminesen el kellett rontania:

– Ne már, hyung, tudod, hogy ettől beindulok! – vihogta hófehér fogait kivillantva, mire én hatalmas elánnal löktem el magamtól, arcomra öltve egy undorodó grimaszt.

– Mitől? – korholtam. – Attól, ha egy férfi ölelget?

– Nem – rázta a fejét, majd belekortyolt a sörbe. – Attól, ha a nyakamat fogdossák.

– Jó, ne rajtam éld ki a biszex hajlamaidat, légy szíves! – Hangom hiába volt szigorú, készségesen mentem bele barátom hülyeségeibe, ő pedig pontosan tudott különbséget tenni a valóban vaskalapos és a poénból merev Hoseok között.

– Nem is vagyok bi – Ingerült mondatát hirtelen harapta el, mikor egy váratlan ütés érte vörös hajkoronával megáldott fejét. Reflexszerűen kapott a sajgó pontra, arcára pedig egyszerre ült ki a döbbenet és a düh, mikor egy focilabdát pillantott meg elgurulni a lába mellett.

Én a történés pillanatában a hangos röhögésen kívül nem bírtam mással foglalkozni. Kétrét görnyedtem, a hasamat fogtam saját reakciómtól, azt hittem, megfulladok – Jimin arckifejezése mindent megért. Ám ahogy kinyitottam szemeimet, hogy letöröljem tolakodó könnyeimet, olyan látvány tárult elém, amitől elmémet rögvest elborította az a gonoszságot és hektikusságot hordozó vörös köd. Vérben forgó szemekkel hajoltam le a labdáért és indultam meg a betört ablak felé, aminek hangja valamiért nem érte el hallószerveimet halálának pillanatában. Jimin ugyanolyan hangulatban követett engem, s még mindig fejét simogatva hajolt ki a másodpercekkel ezelőtt keletkezett lyukon.

A korábbinál is idegesebb lettem, mikor megpillantottam Taehyung arcát. Minden izmom megfeszült, várva, hogy felfeszítsék bőrömet. Szemeim rángatózni kezdtek a haragtól, pulzusom pedig a kétszeresére emelkedett hevesen megdolgoztatva aortapumpámat.

Taehyung képén bocsánatkérő vigyor húzódott miközben tanácstalanul vakarta tarkóját. Tekintete Jimin szikrákat szóró íriszei és az én vehemencia színezte szivárványhártyáim között cikázott. Száját félve nyitotta szólásra:

– Hoppá.

– Hoppá? – elszakadt a cérna. Legszívesebben a törött ablakon kiugorva közelítettem volna meg a narancshajú fiút, hogy fejét a betonba verjem. – Csak ennyit tudsz mondani? – ordítottam torkomszakadtából.

– Ne haragudj, hyung – bazsalygott továbbra is, minek hatására a mellettem álló Jimin sóhajtott egyet. Azonban vele ellentétben engem nem lehetett meglágyítani egy angyali mosollyal, hiába nem volt semmi se fogható ahhoz a gyönyörű archoz, amit az az elbűvölő mimika ékesített.

– De, haragszom! – hajoltam kijjebb. – Ez az ablak többet ér mint a mellettem álló egyén élete! – böktem rá Jiminre, mire ő egy döbbent arckifejezéssel és hitetlenkedő hangjával reagált az elhangzott pejoratív megjegyzésre.

– Hé! – ütött mellkason. – Vegyél vissza, Hoseok!

– Ha ilyen vastag a családod, nyilván nem lesz megterhelő kifizetni a károkat. – Egy ismeretlen hang csatlakozott a diskurzusba, mire meglepetten fordítottam fejemet az újonnan érkező illető irányába.

Azonnal elképedtem. Egy nálam érzékelhetően fiatalabb fiú nézett velem farkasszemet, de talán még Taehyung is korosabb volt nála. A srác feje tetején koromfekete hajzuhatag pihent, minek egy-egy tincse hanyagul lógott hideg tekintetű szemeibe. Szemeibe, amik egyébként egy ártatlan és bájos arc részei voltak. A fiú mégse igyekezett kihasználni ezt a kisugárzását, csak szimpla közöny tanyázott vonásaiban. Hófehér bőrén csak úgy csillogott a nyári napfény, ami még ridegebb külsőt kölcsönzött neki. Nem tűnt se sznobnak, se beképzeltnek, inkább csak zord volt és távolságtartó. Na meg mérhetetlenül szemtelen, ami mellett nem mehettem el szó nélkül.

– Mégis mit képzelsz magadról, kölyök? – feddtem meg őt is. Mindig is utáltam, ha valaki nem adta meg a tiszteletet, ez a kis taknyos pedig remek példa volt erre. – Semmi közöd a mi pénzügyi helyzetünkhöz. Egyébként is, ki a bánat vagy?

– Jungkook. – Amint kimondta nevét, arca átrendeződött. A korábbi sivárság helyét átvették az őszinte gyermekded vonások, hatalmas vigyora fekete haja alatt megbújó füléig ért. Felvont szemöldökkel szemeztem az engem fixírozó „alakváltóval”. Jimin is ugyanolyan értetlenséggel követte az eseményeket, azzal a különbséggel, hogy ő már rég megenyhült – persze, nem az ő konyhájának ablakát zúzták be pár perccel ezelőtt.

– Ő a legjobb barátom – kuncogta Taehyung. – Egy hétre leutazott hozzám, nem rég érkezett. Megígértem neki, hogy már első nap megmutatom neki az új házat. – Na jó, komolyan; Ki a szart érdekel? Nem értettem, minek ilyen részletes beszámoló. – Éppen fociztunk – tette hozzá végül.

– Igen, észrevettük – köpte oda Jimin foghegyről, ami azt sugallta, még mindig fáj a feje.

– Nem csatlakoztok? – tette fel az ominózus kérdést Taehyung, mire hitetlenkedve felszisszentem.

– Azok után, hogy betörted az ablakunkat? – Válasznak hevest fejrázást kaptam mindkét fiataltól. Már ez a Jungkook se volt szimpatikus, de jelen pillanatban Jimin torkát is elvágtam volna. Nem tudta visszafogni kárörvendő kuncogását. – Mi a faszt röhögsz? – fordultam felé hirtelen. Kezdtem elveszíteni a türelmemet. Jimin azonban nem felelt, csak vigyorogva legyintett kezével – nyilván nem akart még jobban feldühíteni azzal, hogy a tudtomra adja, mennyire jól szórakozik a nyomoromon.

Valójában nem érdekelt az ablak sorsa annyira, amennyire azt mutattam. Egyszerűen csak szüleim korholásától féltem. Már láttam lelki szemeim előtt apám megfeszülő izmait, ahogy artériája kidudorodik nyakán és hallottam fejemben indulatot, ami hangszálait szólaltatta meg. Máig rengeteget dolgozik azért, hogy eltarthassa a családot, tőlünk pedig elsődlegesen csak annyit várt el, hogy becsüljük a munkáját és vigyázzunk a családi vagyonra. Hiába nem az én lelkemen szárad az ablaküveg sorsa, csak engem fog tudni hibáztatni.

– Ígérem, kifizetjük a károkat – hajolt meg illedelmesen Taehyung, nem kis meglepetést okozva ezzel. – Nem szeretnék kellemetlenséget.

– Azzal kicsit elkéstél, barátom – köptem oda, mire Jimin könyökét véltem érezni bordáim között. Fájdalmasan nyögtem fel a hegyes csontot érezve, majd értetlenül fordultam a vörös hajú felé. – Mi van?

– Legalább a nagyvonalúságát fogadd el, te seggfej! – sziszegte fogai között úgy, hogy csak én halljam. – És menjünk, játsszunk velük!

– Mi va’? – csúszott ki a számon, a kelleténél talán hangosabban. Lopva a két fiatal fiú felé sandítottam, akik egyértelműen hallották heves reakciómat. Taehyung ártatlanul pislogott, le se tudta volna törölni arcáról a kíváncsiságot és az értetlenséget. Ellenben Jungkook – azt hiszem – tekintetében éles megvetés degradálás csillant, miközben bájos mosoly csücsült szája sarkaiban. Egyszerre nyújtott ijesztő és vonzó látványt. Valamiért Jimin jutott róla eszembe, ám volt köztük egy hatalmas különbség – amíg Jimin a közvetlenséggel hódított, addig a kölyök hűvös jellemével és elérhetetlenségével. Aztán megvillantotta azt a bájos mosolyát, amitől az első reagálásommal ellentétben most hányni tudtam volna.

– Emlékezz, mit mondtam – nyílj meg! Lehet, hogyha megismered őket, rájössz, hogy teljesen normálisak – suttogta Jimin, forró lehelete csiklandozta nyakam fedetlen bőrét. – Megyek én is, játsszunk négyen!

– Most sokkal több kedvem van hozzá – forgattam meg látványosan a szemeimet, de kezdeti akadékoskodásom ellenére alig két perc múlva a szomszéd fiú kertjében ácsorogtam, farkasszemet nézve hol vele, hol Jungkook nevű barátjával, akit továbbra se tudtam hova tenni. De nem is akartam.

A nyári szellő elég hűtőfunkcióval rendelkezett ahhoz, hogy bőröm ne hevüljön fel a fényes és forró sugarak hatására, habár esküdni mertem volna, hogy karomon az a kevés szőr is lepörzsölődött, amint kitettem a lábamat a házból. Még mindig otthoni szerelésben feszítettem a friss gyepen ácsorogva, de még így is férfiasabbnak éreztem magamat a másik két fiatalnál. Karba tett kezekkel, rezzenéstelen tekintettel követeltem magamnak tiszteletet, amin Jimin csak halkan kuncogott, Jungkook csak értetlenül nézett, Taehyungnak azonban semmi se tűnt fel.

– Mi kezdünk – jelentettem ki hezitálás nélkül, majd kezemet kinyújtva mozgattam meg ujjaimat, jelezve, hogy kérem a labdát. Taehyung kedvesen mosolyogva dobta oda nekem, s mikor elkaptam, tekintetemet körbevizslattam a terepen. Akkor láttam igazán, milyen hatalmas kertjük van, kényelmesen fért el két focikapu és egy kosárpalánk még a tömérdek növény és a komfortosnak tűnő hintaágy ellenére is. Az utóbbiból mi is magunkénak tudhattunk egyet, de az övéké valahogy szimpatikusabb volt.

– Hoseok, elrúgod még ma azt a labdát? – ütötte meg füleimet Jimin türelmetlen hangja.

– Kuss! – rendeztem le egyszerűen, majd magam elé dobva a labdát rögtön átpasszoltam azt barátomnak.

Mintha a két fiatalnál elvágtak volna valamit. Amint elkezdtünk játszani teljesen kifordultak magukból. Jobban mondva csak a fekete hajú, aki rideg természete ellenére most kislány módjára sikongatva futott a labda után, Taehyung pedig személyiségét továbbra sem meghazudtolva ordítozott és ugrabugrált. Egyszerre tűnt úgy, mintha elbaromkodnák a játékot miközben amúgy vérre menő meccsnek titulálják. Mindig találtak egy okot, hogy hangoskodjanak – ha náluk volt a labda, ki kellett fejezni az örömüket, ha elszedtük tőlük, azonnal vissza akarták szerezni, ha pedig gólt lőttünk, hevesen a tudtunkra adták, hogy bosszút állnak. Hátam közepére se kívántam a hangoskodást, ellenben Jimin meglehetősen jól szórakozott. Önfeledten nevetett a másik kettővel együtt, őt látszólag közel sem zavarta annyira a két taknyos jelenléte, mint engem. Való igaz, hogy Taehyunggal csak egy év különbség volt köztünk, ugyanúgy, mint Jiminnel, mentalitásban azonban nagyobb differencia látszódott.

– Jungkook! – sipákolta Taehyung. – Jungkook, passzolj! Gyorsan, ide! – Teste minden porcikája remegett az izgalomtól – szerintem még a hivatásos focisták sem feszengtek ennyire egy meccsen.

Jungkook meglepően ügyesen bánt a labdával, eltelt egy kis időbe, mire Jimin vagy én ki tudtuk cselezni. Jobban belegondolva nem volt nagy csoda, hiszen kiváló fizikumának köszönhetően a fiú könnyen és gyorsan mozgott, ám vele ellentétben a kis ügyetlen Taehyungon sokszor nevetnem kellett. Sose esett el saját lábában, de számtalanszor közel állt hozzá. Láthatóan nem vette a szívére, jól szórakozott saját ügyetlenségén, s így már nem is tűnt olyan cikinek a dolog.

– Hoseok! – hívta fel a figyelmemet Jimin, mielőtt még hozzám rúgta volna a labdát. A bőr egyenesen mellkasomon landolt, onnan pedig cipőmön állapodott meg, ahogy lábfejemen egyensúlyoztam a gömb alakú tárgyat. Egy gyors mozdulattal lőttem kapura, a labda fénysebességgel száguldott el Taehyung és Jungkook között, s állt meg végül a hálónak köszönhetően.

– Bocs, gyerekek! – pördültem meg örömömben tengelyem körül egy önelégült kacajt hallatva. Forgás közben fél pillanatra egy ismerős arc jelent meg előttem, de ugyanolyan gyorsan tűnt is el, így kénytelen voltam megtorpanni és az adott irányba fordulni.

Jiwoo mustrált minket a törött ablakon keresztül. Fejét tenyerében pihentette, haja vizes volt még a korábbi fürdésének hála. Semmi érdemleges nem látszódott rajta, az ember azt hihette, csak öccsét figyeli, ahogy három idiótával csinál hülyét magából. Azonban szemeinek idegen furcsasága felkeltette az érdeklődésemet. Valami megmagyarázhatatlan csodálat fénylett bennük, valami ellágyultság, ami egész arckifejezésére kihatott. Alsó ajkát harapdálva szuggerált minket, mégse éreztem magamon tekintetét – mintha csak egy személyt fürkészett volna. Megpróbáltam követni tekintetének vonalát, de a következő pillanatban már csak egy ordítást hallottam.

– HOSEOK!

A következő érzés a feszítő és égető fájdalom volt, amit arcom minden milliméterén tapasztaltam. Lángolt a bőröm a hirtelenjött bőrlabdának becsapódásától, még látásom is elhomályosult egy pillanatra, mikor erősen megszédültem.

– Mi a… – dörzsöltem szemeimet, de még mielőtt magamhoz térhettem volna, a korábbinál nagyobb test zuhant az enyémnek. Lábaim kicsúsztak alólam, s úgy vágódtam el a füvön, mint egy üres vizes palack a szélben. Annyira még magamnál voltam, hogy megállapítsam; ez a kölykök műve, ezek szétszednek engem, de legközelebb én fogom Jimint, ha megint rávesz ilyen hülyeségekre. A következő emlékem már csak a vak sötétség volt.

***

Csendre ébredtem. Tapintható és késsel vágható csendre.

Szenvedve nyitottam ki a szemeimet, arcom minden izma fájdalomtól ordított. Próbáltam rájönni, mi történhetett, amitől kiesett nekem ki tudja, mennyi idő, de mikor szempillafüggönyeim mögül megpillantottam egy hatalmas, mogyoróbarna szempárt, egy szépen ívelt orrot és két telt ajkat, azonnal magamhoz tértem.

Taehyung magasodott fölém, arcát alig pár milliméter választotta el az enyémtől. Olyan közel volt, hogy minden apró bőrhibáját ki tudtam volna szúrni, ha lett volna. Viszont nem terveztem elmerülni arcának elemzésében, ehelyett az ijesztő közelség indukálta sokktól ordítottam el magamat.