Verseim

A Halál

A Halál csontos kezét nyújtja feléd,
S rekedt hangjával magához szólít,
Vajon állod majd a tekintetét,
Vagy ígéretével teljesen elbódít?

Elhiszed majd minden szavát,
Mikkel gyengéket kecsegtet,
Elkéred tőle a hatalmas kaszát,
Majd kifaragod saját kereszted?

A Halál nem válogat,
Mindenkit egyaránt befogad,
Harcolj vele, vagy kövesd,
Meglátod, magához ránt örömest.
(2014. 02. 05.)

Démonajkak

Démonajkak remegnek, sóvárgással várva,
Rád húzzák sötétségüket, fogukat bőrödbe vájva.
Belőled zabálnak, terjesztve a szenvedést,
'Mi elönti a tested, karmaikból nincs menekvés.

Utolsó cigarettáddal kifújod a lelked,
Míg szíved a megtépázott létedtől reszket.
A füstben sátánarcok öltenek alakot,
Rágcsálva a testedből kimart húscafatot.

A diadal kampói húzzák szájuk sarkát,
S letépik belső világod viharvert álarcát.
Kifolyik a szemed a torz tükörképtől,
S az általad megálmodott ürességtől.
(2014. 04. 20.)

Luhan

Forró fuvallat egy hideg téli éjjel,
Árnyakat világít meg impozáns fénnyel.
Új lapokat tölt meg kedélyes szavakkal,
Csókot lehel rájuk mézédes ajakkal.

De leharapja a pecsétet, lenyalja a tintát,
Nyelvén olvashatod lelkének titkát.
Íze mint a Pokol perzselő lángja,
Mosolya elvakít, mikor húsodat rágja.

Íriszeiben ragyog a szürke Hold,
Meg-megvillannak, mikor egy életet kiolt.
Fehér ékköveit skarlát-vér díszíti,
Paradoxonnal az egész világot megszédíti.
(2014. 04. 29.)

Fekete lélek

Fekete lélek egy megtépázott testben,
Szürke hamu alatt nem parázslik remény,
Szétfolyt betűk egy poros noteszben,
Füstfátyol mögé rejtőzött szökevény.

Fásult beletörődéssel átitatott levegő,
Fullasztó apátiát suttognak a  bútorok,
A melankólia szele már nem didergető,
Az erekben már nem lelkesedés csorog.

Sötéten fénylő szempár a plafonra szegve,
Nedves tenyérnyom a piszkos ablakon,
Kiszáradt ajkak egy dallamot zengve;
"Már nincs mit meghallanom!"
(2014. 09. 01.)

Sehun

Megrebbenő pillák, felhőtlen mosoly,
Csillogó szempár és egy gyilkos fogsor.
Mely harap, ha muszáj, s harap, ha kell,
Mikor bőrödbe intenzív mámort lehel.

Harsány kacaj, ambivalens érintés,
Sikolyokat indukál a bódító kísértés.
Gyámoltalan lélek gyilkos testbe zárva,
Ártalmatlan gesztusok áldozatra várva.

Kálvária szólamok zajonganak lelkében,
Mellkasán hangjegyek a hajnalok fényében.
Remegő ujjakkal követel törődést,
Nem szavakat akar, csak néma megértést.
(20.14. 10. 06.)

Áhitat (barátomhoz)

Párás ablakon elmosódott tenyérnyom,
Függönyről csöpögő forró könnyek,
Fekete alak a gyér fényű utcasarkon,
Rejtett emóciók hömpölyögve előtörnek.

Szaggatják a lelket, égetik a bőrt,
De apatikus arc világít az üvegen.
Csatolják a bilincset, forgassák a tőrt!
Úgyis mind a földre hull üresen,

S nesztelen. Hisz' minden halott,
De az alak már a szobában lépked,
A levegő dermedt, az idő fagyott,
S a szív újra felébred.

Ölelni és csókolni szeretne,
Exitálást lehelni ajakról ajakra,
Hozzáérni a vibráló alakhoz, s ha lehetne,
Emlékeket festeni a színtelen falakra.
(2014. 10. 09.)