– Most komolyan elhívtad őt is?! – dülledtek ki Taehyung
szemei, mikor elhangzott az egyetlen név, amitől a hideg futkosott a hátán. A
méreg és az utálat démonjai hamar átvették fölötte az irányítást, haragos
indulattal ellepve elméjét. Dühtől vörösen izzó íriszekkel nézett farkasszemet Jinnel,
aki próbálta megőrizni hidegvérét V-vel ellentétben, de úgy érezte, nem kell
sok neki, hogy átragadjon rá barátja hevessége és ingerültsége.
– Igen, elhívtam – fújtatott gondterhelten.
– Tudod, hogy utálom – fejelt bele a hűtőszekrénybe Taehyung,
ezzel csörömpölést kiváltva az abban található üvegekből.
– Ő is utál téged – vont vállat hetykén Jin.
– Épp ez az! – lökte el magát V a hűtőtől. – Abszolút nem
vagyok kíváncsi se rá, se a hülyeségeire. Mindig feladatának érzi, hogy
felkúrja az agyamat, és rendszerint sikerül is neki. Már a puszta jelenlétével
is!
– Jó, tudod mit? – emelte meg hangját a másik is, mikor már
képtelen volt uralkodni indulatain és gondolatain. – Magasról teszek rá! Én
mindkettőtökkel jóban vagyok, ez az én bulim, ezért kénytelenek lesztek tolerálni
egymást, ha itt akartok lenni! – adta ki ellenvetést nem tűrően az utasítást. –
És előre szólok, hogy itt nem lesz balhé, különben repültök mind a ketten!
Világos?
– Világos – forgatta meg szemeit a fiatalabbik, s tett egy
száznyolcvan fokos fordulatot, hogy hátát mutassa annak a személynek, akiről
úgy vélte, cserbenhagyta. Jin csak karba tett kezekkel fixírozta barátja
tarkóját, miközben próbálta magával elhitetni, hogy nem lesz semmi baj abból,
ha Taehyung és Hoseok együtt lesznek 80 m2-en. Ám a vállain csücsülő
angyal és ördög ádáz küzdelmet vívtak egymással, mindketten a saját igazuk
mellett harcolva, Seokjin pedig nem tudta, melyikükre hallgasson. Végül a fehér
ruhás ajánlata mellett döntött, miszerint ne zárja ki őket a szórakozásból,
csupán figyeljen arra, hogy ne legyenek túl közel egymáshoz. A Pokol szolgája
hiába szajkózta saját igazát, ami arról szólt, hogy rakja ki mindkettőt az ajtó
elé, Jinnek nem volt szíve ehhez a lépéshez.
– Szép jó estét! – vágódott ki a bejárati ajtó. – Durranjon
a sör! – A világnak talán a legszebb hangjai közé tartozott ez az egy másodperces
folyamat, mikor a küszöböt átlépő Hoseok maga felé hajlította a nyitófület, s a
hűsítő ital sisteregve megszólalt.
– Édes Istenem, most segíts meg! – Taehyung azonnal megbánta,
hogy hátranézett válla fölött. Amint meglátta, ki csatlakozott az
összejövetelhez, megindult a nappali felé, hogy még szekundumok erejéig se
kelljen elviselnie a másikat.
– Csáó! – lépett ki J-Hope háta mögül Yoongi. – Ugye nem
késtünk?
– Késni? – kacarászott Jin, miközben elfogadta haverja jobb
kezét. – Nem volt pontos időpont megbeszélve, csak körülbelüli.
– Amíg nem érkezek meg, amúgy se kezdődik el a buli –
pacsizott le a házigazdával Hoseok is, majd belekortyolt kedvenc italába. – Jól
láttam, hogy az a majom is itt van? – törölte meg a száját felvont
szemöldökkel.
– Ne kezd te is – nyögött fel Seokjin.
– Csak megkérdeztem.
– Elmondom neked is - itt nem lesz balhé! Elég egy rossz
szó, és mindketten az ajtó előtt éjszakázhattok.
– Nyugi már – legyintett J-Hope, a belőle áradó lazaság és
nemtörődömség pedig ahelyett, hogy megnyugtatta volna Jint csak további
feszültséget szült benne. Nagyon jól tudta, hogy ha Hoseok ilyen hangnemben
beszél az nem jelent semmit, maximum potenciális konfrontálódást. – Nem lesz
itt semmi baj. Majd lepofozom, ha besúlyosbítaná a helyzetet.
– Pontosan erről beszélek – forgatta a szemeit a magasabbik,
de végül ráhagyta. – Egy szótárat pedig igazán dobhatnál magadhoz. Mi az, hogy
„besúlyosbítani”? – idézte a számára idegen nyelvű szót Jin, mellékelve hozzá
egy értetlen tekintetet.
– Megivott négy sört idejövet, ne akard őt megérteni –
veregette vállon az idősebbet Suga, majd eloldalogva kettejük mellett a
hűtőszekrényhez lépett, hogy kiüríthesse a szatyrát.
Eközben a nappaliban még nyugalmas helyzetek uralkodtak.
Taehyung a kanapé szélén talált magának helyet a telefonját nyomkodó Jungkook
mellett, akit annyira magába szippantott a virtuális játék, hogy a való világ
történéseire fel se kapta a fejét, s még az is elkerülte figyelmét, mikor
hyungja levágódott mellé egy hatalmas sóhaj kíséretében.
V még mindig elködösült tekintettel pásztázta végig a
szobát, ami lassan már telve volt különböző helyekről hívott vendégekkel,
akiket főként Jin ismert, Taehyungnak fogalma sem volt, honnan szalajtottak
egyet-kettőt. Szemöldökét ráncolva fixírozta a furábbnál furább alakokat, mikor
hirtelen egy enyhe ütésre lett figyelmes. Mérsékelten fájó válla felé fordult,
ahol egy felhőtlen vigyort viselő és valahonnan ismerős arccal találkozott
szembe. Értetlen tekintete először a fiú alkoholtól csillogó íriszeiben
táporozott le, majd tovább vándorolt a hosszú ujjak által közrezárt pohárra.
Valami beazonosíthatatlan folyadék gyűrűzött benne, de ahelyett, hogy
rákérdezett volna valójára, Taehyung ismét felvette zavarodott ábrázatát, s
újfent a fiúra nézett.
– Diesel a neve – nevetgélt a srác. – Az enyém pedig
Baekhyun.
– Diesel? – értetlenkedett tovább.
– Ja – bólintott a Baekhyun névre hallgató vendég. – Sör és
kóla.
– Fúj, te ilyeneket iszol!?
– Nem olyan rossz, mint amilyennek gondolod. – Baek nem tűrt
el több tiltakozást, szó nélkül Taehyung arcába nyomta a poharát. A fiú hiába
ódzkodott, feleslegesnek bizonyultak ellenkező mozdulatai. Új barátja
hajthatatlannak tűnt, arcát körbevágó vigyorral próbálta Taehyungba dönteni a
dieselt, aki ezt megelégelve kapott Baekhyun csuklója után, s rántotta hátra a
kezét. Azzal viszont nem számolt, hogy az illuminált állapotban lévő fiúnak
egyensúlyérzéke csekély, így a műanyag pohár tartalma Taehyun farmerján
landolt.
– Azt’ még pazarolsz? – pattant fel a helyéről Baekhyun, s
hisztérikusan kiabálva meredeztette szemeit a nadrágon éktelenkedő foltra.
– A jó életbe! – Taehyun reflexszerűen kapott a bal oldalán
helyet foglaló párna után, s combjára tapasztotta, hogy némileg felitathassa a
nem oda illő folyadékot.
– Nem kéne összepiszkítani a bútorokat, Tae-Tae. – Ezt a
hangot ezer közül is felismerte volna. Csak ettől az egytől verte le a víz, s
futkosott hideg a hátán. Vérben forgó szemekkel emelte fel fejét, s kereste meg
tekintetével J-Hope-ot. Nem kellett sokáig kutatnia, a fiú pont vele szemben
állt, csak éppen a szoba másik felében. Elégedett vigyorral az arcán
kortyolgatta immáron a hatodik sörét, másik kezével pedig a hifi hangerejét
készült feljebb tekerni.
– Add csak ide! – nyúlt a párna után Baekhyun, mikor
Taehyungnak valamelyest sikerült letörölgetnie magát. Szemeivel megkereste a
bútordarab előző helyét, majd a foltot a kanapé felé fordítva visszatette. –
Senkinek se fog feltűnni – vigyorgott elégedetten.
– Ja, persze – forgatta a szemeit Tae. Ez volt az a
momentum, mikor végleg megunta Baekhyun társaságát, így köszönés nélkül állt
fel mellőle, s telepedett le a dívány másik szélén ücsörgő Daehyun mellé, akit még egy karaokebárban ismert meg, mikor Jinnel és Jiminnel egy este elmentek szórakozni. A szőke fiú valamivel normálisabb és kulturáltabb társaságnak tűnt, még ha
Taehyung alapjáraton nem is erre vágyik egy bulin. Legszívesebben hülyéskedett,
önfeledten táncolt és iszogatott volna a többiekkel, de a tudat, hogy J-Hope is
jelen van, az utolsó csepp életkedvét is elvette.
„Taehyung, szard
már le!”
– mondogatta magának. – „Ne hagyd, hogy
ez a büdös görény elrontsa a kedvedet!”
– Hello – fordult
felé Daehyun, mikor megérezte, hogy a kanapé lejjebb süpped mellette.
– Hyung – biccentett V.
– Épp most készültem inni valamit – vigyorgott az idősebbik.
– De annyi minden van, hogy választani sem tudok.
– Hmm… – nézett körbe Taehyung, tekintete pedig azonnal
megakadt a mellettük levő asztalon heverő abszinten. – Mit szólsz ehhez? –
ragadta meg az üveg nyakát, s felmutatta.
– Rodnik Cannabis? – kerekedtek ki Daehyun szemei. – Ugye
tudod, hogy ez 70%-os? – bökött fejével az üveg papírjára. Taehyung vetett oda
egy futó pillantást, de végül csak hetykén vállat vont. Vigyorogva,
kiskutyaszemekkel próbálta sunbae-ját beleegyezésre bírni, aki félrehúzott ajkakkal
latolgatott, hogy vajon mennyi esélye lehet hányás nélkül kibírni az estét.
Látszólag nem sokáig foglalkoztatta a potenciális rosszullét, így kuncogva
pattant fel a helyéről, s ragadta csuklón a fiatalabbikat, majd rángatta
közelebb a poharakkal és üvegekkel teli asztalhoz. Nem haboztak sokáig,
mindketten ragadtak egy üres papírpoharat, Taehyung pedig kissé sem sajnálta
belőlük az alkoholt.
– Nekem is, nekem is! – ugrált oda nevetgélve egy már enyhén
ittas fiú. Magas, kissé gyerekes hangjáról V azonnal beazonosította Jimint, így
kérdés nélkül töltötte meg barátja poharát. – Mi ez amúgy? – szagolt bele még
mielőtt valaki felelt volna, de a maró illat azonnal választ adott neki. –
Aahhrrgg! – Fintorogva fordította el a fejét, hogy tiszta levegőt szippanthasson.
– Ez be fog ütni – röhögött fel harsányan.
– Tudjátok mit mondott Oscar Wilde az abszintról? – vette
fel Daehyun a saját poharát, miután Taehyung félig megtöltötte azt. – Az első pohár után olyannak látod a dolgokat,
amilyenek. A második pohár után olyannak látod őket, amilyennek szeretnéd őket.
A harmadik pohár után olyannak látod őket, amilyenek valójában.
– S
ez a legszörnyűbb a világon – fejezte be az idézetet valaki, aki szeretett
volna negyedikként csatlakozni az abszint-partihoz.
– Te
mindenhol ott vagy? – kérdezte szemforgatva V, mikor tekintete találkozott
Hoseokéval.
–
Még szép – húzta ajkait önelégült vigyorra a fekete hajú. – Nyugodtan tölthetsz
nekem is – nyújtotta oda a poharát.
–
Enyém a megtiszteltetés – öntötte tele a fiú poharát. A zöld ital majdnem
kicsordult a peremen, szerencsére J-Hope résen volt, így leszürcsölt belőle egy
keveset. – Gurítsd le mindet!
–
Mégis kinek nézel te engem? – A beképzeltség kampói továbbra is szájsarkaiba
voltak akasztva, szemeiben pedig a magabiztosság csillagai villantak meg. Vagy
csak a szoba neonfényei? V képtelen volt eldönteni.
–
Akkor egészségetekre! – emelte fel saját poharát Daehyun, a többiek pedig
követték példáját. A koccanástól egy-két pohárból kilöttyent egy kis ital, amit
kezükről lenyalva tüntettek el, majd hajtották fel az utolsó cseppig az
alkoholt.
–
Azt a büdös… – szorította össze szemeit Jimin, hogy kissé elviselhetőbb legyen
a maró érzés torkában. Mindnyájan érezték, ahogy az abszint szaggatóan végigszánkázik
nyelőcsövükön, majd leérkezik gyomrukba, hogy végigmarja azt is. – Ennek még az
íze is szar.
–
Ja, ez a cannabis-os nem a legjobb – ismerte be Taehyung is. – De máris a
fejembe szállt.
– Én
már azt se tudom, hol vagyok.
Ez a
kijelentés talán V-re is igaz volt. Az erős ital azonnal elöntötte az agyát, s
habár még koránt sem nevezhette volna magát részegnek, tagadhatatlanul
megérezte még ezt az egy poharat is. Vele ellenben J-Hope-on semmi változás nem
mutatkozott meg, a fiú talán már eleve ittas állapotban került köreikbe.
Taehyung
biztos volt benne, hogy nem akarja józanon folytatni az estét. Bátran és
határozottan nyúlt újfent az üveg után, majd egy az előzőnél nagyobb adaggal
ajándékozta meg magát. Daehyunt és Jimint sem hagyta ki a buliból, Hoseokról
viszont tudomást sem vett. Őt ez látszólag nem zavarta, mert mikor az abszint
visszakerült az asztalra megragadta, s üvegből kortyolt bele egy jó nagyot. A
másik fiú fintorogva kísérték figyelemmel a műveletet, amit végül egy ötödik
személy zavart meg.
–
Hoseok, kezdődik a riszaviadal! – karolta át az említetted egy szőke srác, akiben Taehyung Jin egyetemi évfolyamtársát, U-Kwon-t azonosította be. – Ki ne maradj a buliból! – Hatalmas vigyor szelte ketté a fiú arcát, s
már hámozta is le J-Hope ujjait az üveg nyakáról, s adta azt oda Taehyungnak,
akire egész végig ügyet sem vetett.
–
Várjatok meg! – gördítette le az utolsó kortyokat Jimin, majd csatlakozott a
két felspannolt sráchoz.
V
apatikus arccal követte a távolodó alakokat, majd szenvtelenül hajtotta le az
abszintet. Csak akkor vette észre, hogy Daehyun is eltűnt mellőle, mikor az
asztal felé fordult, hogy lerakhassa az üres poharat. Nagyot sóhajtva
konstatálta, hogy újfent egyedül maradt, s talán ez az enyhe elkeseredettség
lendítette a karját, hogy üvegből belekortyoljon a maró italba. Már abszolút
nem érezte a fájdalmat, csak a tompa, mégis jóleső érzést, ami fokozatosan
szétáradt a testében, hogy felfűtse azt. Izzadt arcára irányítva a levegőt fújt
magára egy keveset, hogy némileg lehűtse magát, majd farmerdzsekijét az egyik
fotel háttámlájára dobta, mielőtt abba is beleizzadna. Továbbra is üveggel a
kezében indult meg a tömeg felé, kíváncsian ingatva fejét, hogy minél többet
láthasson a már megkezdődött riszaviadalból.
Szemeit
fehér, piros, zöld neonfények tévesztették meg, füleit már-már fájdalmas
basszus ostromolta, ezek a tényezők pedig eléggé megnehezítették egyenes
járását. Botorkálva, minden második ember vállának nekiütközve haladt a
táncosok felé, s az első, akit megpillantott, az Minhyuk volt, akit még egy diszkóban ismert meg három évvel ezelőtt. A fiú
épp egy szaltóval fejezte be a saját részét, majd mutatott rá ellenfelére, jelezve,
hogy ő következik. A fiú cseppet sem lehetett már józan, mert úgy
kezdte rázni magát, mintha rohama lenne. Még sapkája is lerepült róla a heves
vonaglásnak köszönhetően, s habár elég röhejesen nézett ki, a közönségnek felettébb
tetszett az előadás. Egymás szavába vágva biztatták őt, s sikoltozva adták
tudtára, hogy mennyire jó, amit csinál. Így nem volt csoda, hogy Minhyuk
szabályos és kitűnő táncmozdulatai ellenére alulmaradt, ám cseppet sem volt
elkeseredve, hiszen csak a boldog pillanatokért táncolt. Vigyorogva köszönte
meg a párbajt, majd lépett is hátrébb, hogy a következő táncost a parkett
közepére tessékelhesse.
– Mutasd
meg, mit tudsz! – veregette hátba az imént lopott sört kezében tartó J-Hope-ot.
–
Csak kérned kell – nevetett fel a fiatalabbik, majd hyungja kezébe adta féltve
őrzött italát, hogy addig vigyázzon rá. HBA pulcsiját megigazítva lépett a kör
közepére, majd kíváncsian nézett körbe, vajon ki lesz az a bátor, aki kiáll
ellene.
„Jöhet az önprodukálás…” – forgatta szemeit Taehyung, mikor
konstatálta, hogy újfent mindenki Hoseokra fog figyelni, ahogy az lenni
szokott, ha nagy társaságról van szó.
Sóhajtva
fordult az egyik polc felé, hogy felrakhassa a már fölöslegessé vált abszintet,
ugyanis Minhyukék tánca alatt még legördített három adagot, s úgy érezte,
ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy végleg elveszítse az eszét. Hányni pedig nem
akart.
–
Itt van egy jelentkező – szólalt fel egy női hang, a tulajdonosa pedig
megragadta V felfelé nyúló karját.
–
Mi? – pislogott megilletődötten a fiú. A fények végett nem ismerte fel a
csajszit, csupán annyit tudott megállapítani, hogy épp annyira csinos,
amennyire részeg. – Nem, én nem…
–
Menj már! – erősködött a lány.
– De
én csak felraktam a… – Nem engedte neki, hogy végigmondja azt az egy mondatot,
amivel talán kihúzhatta volna magát a párbaj alól. Esze ágában sem volt J-Hope
ellen megküzdeni, főleg nem riszaviadalban, ugyanis pontosan tudta, milyen mozgása
van a másiknak. Nem egy versenyt nyert már meg kitűnő tánctudásának
köszönhetően, s habár Taehyung sem panaszkodhatott, hozzáértése vajmi kevés
volt Hoseokéhoz képest.
–
Nocsak, Tae-Tae! – Féloldalas vigyor költözött J-Hope izzadt, neontól világító
arcára, mikor a lány belökte V-t a táncparkettre. A fiú hektikusan futtatta
végig tekintetét a sok emberen, akik türelmetlenül figyelték őket, így kénytelen
volt beismerni – nincs visszaút.
–
Na, jól van – nyögött fel, de hangját elnyomta a többi vendég ordítozása és a
zene eszeveszett dübörgése. Hoseok valószínűleg nem is hallotta ezt a három
szót, de látszólag teljesen megvolt nélkülük. Lábával dobolva a parkettán várta
a számára tetszőleges részt a zenében, ami nagyjából harmincöt másodpercnél
lehetett, majd izmait meg-megfeszítve belekezdett egyik kedvenc táncstílusába,
a poppin’-ba. Taehyung egyik szemöldökét homlokáig húzva, félredöntött fejjel
kísérte figyelemmel a mozdulatsort, s habár arca nem ezt sugározta, felettébb
tetszett neki a fiú mozgása. Ám ezt soha, semmilyen körülmények között nem
ismerte volna el.
Hoseoknak
egyik profi mozdulata követte a másikat, hozzáértően pakolta egyik lábát a
másik után, s úgy forgatta a csípőjét, hogy azt a lányok is megirigyelhették
volna. Ám, a várttal ellentétben, nem sok időt hagyott magának, pár ütemen
belül bal tenyerét tarkójára tapasztotta, másik kezével pedig V felé bökött,
felkérve őt keringőre.
Taehyungban
talán ekkor kezdett el igazán munkálkodni a korábban legurított horribilis
alkoholmennyiség, mert egy másodpercig sem ellenkezett mozdulásra kész
testével. Az magától mozdult, s V azon kapta magát, hogy ritmusra mozog.
Fogalma sem volt, mit csinál pontosan, milyen táncstílust mutat be éppen, vagy
miféle lépésekkel kápráztatja el, vagy éppen téríti ki hitéből a többi
vendéget. Azt viszont tisztán látta, hogy J-Hope arcán halvány fintor csücsül,
s mintha próbálná elrejteni feltörő vigyorát.
Hoseok-ot
tagadhatatlanul meglepetésként érte Taehyung mozgása, mert nem emlékezett, hogy
valaha is így tudott volna táncolni. Az alkoholnak köszönhetően agyát azonnal
elöntötte a méreg, mikor konstatálnia kellett a lehetséges konkurenciát, így
meg se várta, hogy a másik befejezze a tervezetlen koreográfiát, újabb
mozdulatsorba kezdett. Robottánccal indított, amit shuffle-lel spékelt meg,
egyre közelebb kerülve így ellenfeléhez, aki meghökkenve hátrált egy fél lépést,
attól tartva, hogy a másik eltapossa. Ám a kezdeti sokk csak pár pillanatig
tartott. Taehyung nem hagyhatta, hogy ezúttal is J-Hope alatt maradjon, így ő
is újfent táncba kezdett, s így már egyszerre mozogtak két féle, mégis hasonló
stílusban.
Az
eleve feltüzelt állapotukat a többi bulizó ösztökélő kiáltozása csak még inkább
fokozta. Hangjukkal és különböző kézmozdulataikkal bíztatták a két fiút a hosszabb
párbajra, a végére pedig úgy tűnt, már hatással sincsenek rájuk. Nekik bőven
elég volt, hogy azzal a személlyel küzdhetnek meg, akit utálnak.
–
Na, mi van, Taehyungie? – biccentett ellenfele felé Hoseok. – Nem kezdesz
kifáradni?
–
Köszönöm a figyelmességedet, Hopie, de nem, nem kezdek – vágott vissza a
narancshajú, s egy running man segítségével közelebb került hozzá. Hoseok
becsmérlő szempárral nézett végig rajta, ám mikor összekapcsolta tekintetét
Taehyungéval, íriszei valami másfajta fényben csillogtak. A harag és a felháborodás
hajói horgonyoztak le benne, amik értetlen arckifejezést varázsoltak V arcára.
– Ne
szólíts Hopie-nak! – adta ki az utasítást ellenvetést nem tűrően Hoseok.
–
Ja, mert te folyton folyvást becézgethetsz Tae-Tae-nak, mi? – vette fel a kesztyűt
a másik fiú is. – Ha kicsit visszavennél az arcodból, talán kedvesebb lennék
veled.
–
Ch, mit tudsz te rólam? – ciccent fel pejoratívan.
–
Szerencsére nem sokat. De éppen eleget.
–
Jaaajjj, nem mondod? – Az alkohol ekkorra hozta ki J-Hope igazi, részeg
jellemét, ami a negédes hanglejtésben és a civakodó viselkedésben nyilvánult
meg. Két ujja közé fogta Taehyung arcát, hogy összecsíphesse, majd
megrángathassa. – És akkor most kurva okosnak képzeled magadat? – gügyögte idegesítően
cseverésző hangon.
–
Nem – lökte el az idősebbik kezét Taehyung. – És hagyd békén az arcomat!
–
Mert, mi lesz? – J-Hope ismét ujjai közé fogta V sima bőrét, s az előzőnél
kissé jobban megcibálta. – Te is megcsipkeded az enyémet?
–
Jung Ho Seok! – szólt rá erélyesebben. – Elég lesz! – Az említett mintha meg se hallotta volna, tovább szekálta a
fiatalabbikat, teljesen megfeledkezve az eddig annyira élvezett riszaviadalról.
Több se kellett
Taehyungnak, benne is munkálkodni kezdett az ital, előhívva az agresszív, nem
éppen társaság-kompatibilis énjét. Egy hirtelen mozdulattal megragadta J-Hope
csuklóját, elhúzta az arcától, amitől a fiú annyira meglepődött, hogy ideje sem
volt kitérni az ütés elől. Taehyung ökle kőként csattant arcán, aminek hatására
negyvenöt fokot fordult egy helyben állva.
Még a levegő is
megfagyott a szobában, az ott lévő személyekről nem is beszélve. Egy emberként
jajdultak fel és hökkentek meg a nem várt gesztustól, de közel sem lepődtek meg
annyira, mint Hoseok. Kidülledt szemekkel nézett maga elé és próbálta
feldolgozni az eseményeket, majd még mindig szkeptikus tekintettel fordult
Taehyung felé.
– Jól van, te akartad –
simított végig utoljára a sértett felületen J-Hope, majd időt sem hagyva V-nek,
nekirontott. Elkapta őt a vállainál, s ledöntötte a földre, hogy aztán
csípőjére ülhessen, s visszaadhassa, amit ő kapott. Nagyot lendített karján, hogy ütése a lehető legnagyobbat csattanjon V arcán, de kissé elszámította magát, s sikerült
eltalálnia a fiú orrát. Taehyung hatalmasat ordított a fájdalomtól, amit még a
zenerobaj se tudott teljesen elnyomni. Adrenalinnal telve lökte le magáról a
fekete hajú fiút, s már pattant is fel a földről, hogy letörölhesse az orrából
folyó vérét.
– Valaki állítsa le
őket! – üvöltött a lány, aki előzőleg berángatta V-t a táncparkettre. – Ezek megölik
egymást!
– Fenébe! – Erre még a
DJ szerepét játszó Namjoon is felkapta a fejét. Lejjebb halkította a zenét, s
már pattant is fel a helyéről, hogy szétválaszthassa a verekedő párost. Mivel
Seokjint nem látta sehol, felelősségének érezte, hogy lépjen valamit, mielőtt
elfajulna a helyzet.
Sikerült épp akkor
odaérnie, mikor Hoseok egy jól irányzott ütéssel gyomorszájon vágta Taehyungot,
a vörös hajú pedig már lendült is, hogy revansot vegyen. Könyökével sikeresen
eltalálta Namjoont, aki kétrét görnyedt a fájdalomtól. Hiszen ő józan volt, érzett
mindent. Nem úgy, mint a másik kettő. Szerencsére időben sikerült
kiegyenesednie, s lefogni V karját, mielőtt állon vágta volna Hoseokot, akit
végül Yoonginak kellett lefognia.
– Mi a bánatos franc folyik itt? – A villany hirtelen felkapcsolódott, az
emberek pedig egyszerre fordultak a nappali ajtajának irányába. Jin állt a
küszöbön, arcán a döbbenet minden jele megmutatkozott. Szigorú tekintettel
szelte át a tömeget, mit sem törődve azzal, ha széles vállaival fellök valakit,
majd a két delikvens közé lépett.
– Nyughass már! – szólt
rá a karjai között vergődő J-Hopera Suga.
– Mit mondtam nektek? –
kelt ki magából a házigazda. – Azt, hogy nincs balhé, különben repültök mind a
ketten! Azt hittétek, viccelek?
– Ő kezdte az egészet –
vicsorgott Hoseok, s fejével Taehyung felé biccentett.
– Meg a nagy szart! –
vágott vissza a másik. – Nem is tudom, ki állt neki tépkedni az arcomat!
– Te ütöttél elsőnek!
– Mert a szép szóból
nem értett a csökött agyad!
– Fogjátok be a
pofátokat! – rivallt rájuk Jin, hangerejétől pedig ismét megfagyott a vér
mindenkiben. Még egyikük se látta ilyennek az angyalarcú fiút. – Azt hiszem,
most lett végleg elegem belőletek. Menjetek haza!
– Mi van? – lepődött meg
őszintén Hoseok, amitől még teste is elernyedt, így Yoonginak minden erejére
szüksége volt, hogy megtartsa őt. – Miért?
– Mert nem hiányzik a
rendbontás. Namjoon, Yoongi! – nézett az említettekre. – Kivinnétek őket?
– Hát de várjál már! –
akadékoskodott tovább J-Hope, de reménytelen és hasztalan volt. Suga rántott
rajta egyet, majd kitessékelte a szobából, akárcsak Namjoon Taehyungot, aki
viszont elég jól tűrte, hogy éppen kidobják egy házibuliról. Nagyon jól tudta,
hogy megérdemelte, s bár nem mutatta, belül mégis frusztrálta egy kicsit. Végre
megadhatta J-Hopenak azt, ami már rég kijárt neki, de emiatt ki kell hagynia
egy fergeteges összejövetelt, amit talán hetekig bánni fog. Legalábbis amíg
ismerősei beszélnek majd róla.
– Bocs, srácok – húzta
félre ajkait bocsánatkérően Namjoon. – Nem akarjuk ezt tenni, de ti most
tényleg közveszélyesek vagytok.
– Tényleg menjetek
haza, és józanodjatok ki – értett egyet Yoongi is. – Fogjak nektek taxit?
– Nem kell – tette karba
kezeit J-Hope, s mint egy durcás kisgyerek felfújta az arcát, majd nekidőlt a ház
falának.
– El lehet menni –
jelent meg Jin újfent, s a két fiú háta mögül rájuk vágta az ajtót. A szellő táncra
perdítette a lábtörlőnél ácsorgó Taehyung hajtincseit, miközben a fiú hosszú
szekundumok erejéig szemezett a lakkozott falappal, s próbálta feldolgozni az
eseményeket.
Jó darabig nem szóltak
egymáshoz Hoseokkal, viszont egyikük se mozdult egy tapodtat sem. A csendet
végül az idősebbik fiú törte meg, mikor elrugaszkodott a faltól.
– Mekkora egy görény –
fintorgott az ajtóval szemezve. – Sose bírtam igazából.
– Kiről beszélsz most? –
fordult felé Taehyung értetlen arckifejezéssel. – Jin hyungról?
– Ki másról? – forgatta
a szemeit. – Mi az, hogy csak így kidob minket? – rúgott bele az ajtóba, de
olyan erővel, hogy belesajdult a lába. – Aaaahhh! – üvöltött fel, s inkább
hasonlított egy oroszlánra.
– Tudod mit? – emelte fel
hangját Taehyung is, amitől egy oktávval magasabban kezdett beszélni. –
Rohadjon meg! – ütött bele az ajtóba ő is. – Soha többet nem jövök el a
kibaszott bulijába! Amúgy is szar volt! – hajolt közelebb, hogy ha esetleg Jin
még az előszobában van, akkor minden szavát tisztán hallja.
– Ja, inkább partiznék
nagyanyám nyugdíjas klubjával! – egészítette ki J-Hope, majd gőgös léptekkel
megindult lefelé a lépcsőn. Taehyung még egy utolsót rávágott az ajtóra, s ő se
tudja, milyen okból, de követni kezdte a fiút, akivel pár perccel korábban még egymást
ütötték.
Mindketten csak akkor
érezték meg, milyen hideg van valójában, mikor kiértek a Kim család
területéről, s rákanyarodtak a járdára. Taehyung reflexből húzta össze magán
pulóverét, s csak akkor jutott el agyáig a felismerés, hogy farmerdzsekijét a
házban hagyta. Ám már semmi kedve nem volt visszamenni, s valamilyen szinten
nyugtatta a tudat, hogy J-Hope is csak egy pulóvert viselt, bőrdzsekije pedig
azóta is a fogason lógott.
Hoseok hiába haladt
gyorsan a sértődésnek köszönhetően, V könnyűszerrel felzárkózott mellé, s habár
szótlanul, de egymás oldalán folytatták útjukat. A fiatalabbik agyában végig az
a gondolat lappangott, hogy vajon most miért nem rontanak egymásnak. Miért nem
éreznek késztetést, hogy szétverjék a másikat? Hiszen most már csak ketten
vannak, az utcában is vajmi kevés ember sétál, minden problematika nélkül péppé
verhetnék egymást. De e helyett békésen bandukolnak egymás mellett.
Mikor elsétáltak egy
kuka mellett, akkor viszont megkapta a választ. Az orrfacsaró szagtól azonnal
felfordult a gyomra, s hirtelen az összes abszint felszínre akart törni, amit
az este folyamán elfogyasztott. Nagyon nyelve pillantott J-Hope irányába, aki
szintén megviseltnek tűnt. Olyannyira, hogy ő már képtelen volt visszatartani.
Kezét szája elé kapva rohant el az utca sarkáig, majd támaszkodott neki a
kerítésnek, hogy ne boruljon előre saját hányásába.
Taehyung érezte, hogy a
fiú iránt érzett utálata nem szívódott fel teljesen, mert vissza kellett
tartania egy széles vigyort, ami ketté akarta szelni kipirosodott arcát. Mikor
viszont meghallotta az öklendezést és a hányás csattanását a járdán, őt is
elfogta a hányinger, és már képtelen volt visszanyelni.
A vége az lett, hogy
egymás mellett görnyedve adtak ki magukból mindent, ami legalább segítette őket
a hányásban, mert a látvány nem tartozott a legkellemesebbek közé. Taehyung valamivel
korábban túljutott rajta, így udvariasan megvárta Hoseokot, hogy ő is végezzen
a saját dolgával.
– Tudod – törölte meg a
szája szélét az idősebbik –, nem egyszer hánytam már, de így szinkronban még
soha senkivel – mesélte teljesen komoly arckifejezéssel, de mikor tekintete
találkozott a másik fiúéval, nem bírta ki mosolygás nélkül, ez pedig hasonló
mimikát váltott ki V-ből is. Majd egy enyhe kuncogást is, ami még tulajdonosát
is meglepte.
Hirtelen minden olyan
távolinak tűnt. Az utálkozás, a riszaviadalból alakított verseny, a verekedés.
Mind mintha meg se történtek volna, ez pedig teljesen érthetetlen volt Taehyung
számára. Mégis jó érzéssel töltötte el.
– Mit röhögsz? – vonta fel
egyik szemöldökét J-Hope, ajkairól pedig hirtelen eltűnt a vigyor. Pont úgy,
ahogy minden harmonikus emóció V-ből. – Inkább segíts! – nyújtotta a kezét,
jelezve, hogy egyedül képtelen kiegyenesedni.
– Miért kell ilyen… öhm…
fasznak lenned? – Taehyung kereste a
megfelelő szót, de szépet nem talált, ami pontosan leírná, mi a véleménye
J-Hoperól. Mindenesetre segített neki, de nem meglepő módon a fiú elfelejtette
megköszönni. – Azt hiszed, hogy a világ csak körülötted forog? – vonta fel
egyik szemöldökét. Türelmesen várt a válaszra, de Hoseok nem úgy nézett ki,
mint aki feleleten töpreng. Magába zárkózva, zsebre dugott kezekkel indult meg
előre, azt a hatást keltve, mintha teljesen ignorálta volna Taehyungot és a fiú
kérdését.
Ám erről szó sem volt.
Tudta, mi lenne erre a legpontosabb és legigazabb felelet, de nem tudta,
kimondja-e. Soha senkinek nem beszélt erről, s nem értette, miért pont
Taehyunggal kéne elsőnek. Pont azzal a személlyel, akivel mindig is gyűlölték
egymást. Abban viszont biztos volt, hogy jót tenne a lelkének, ha végre
kiöntené azt. S mivel a kiadós hányás ellenére még mindig részeg volt, nem
kellett sokáig győzködnie magát, hogy szóra nyissa száját.
– Mit gondolsz, kik
azok, akik mindig produkálják magukat? – nézett kérdőn a narancshajú fiúra,
akit látszólag meglepetésként ért a kérdés. Értetlenül pislogott párat, míg
gondolkozott, végül pedig kinyögte az első alternatívát, ami eszébe jutott.
– Akik elismerésre
vágynak? – kérdezte bátortalanul.
– Látod? Okos vagy te.
– Na, meg ne próbáld
nekem beadni, hogy önbizalom hiányos vagy, és elismerésre vágysz! – V nem bírta
ki nevetés nélkül, egyszerűen nonszensznek és röhejesnek tűnt számára a dolog,
miszerint J-Hope önértékelési gondokkal küzd. Hisz mindig lerítt róla, hogy
teljesen meg van elégedve magával, úgy hiszi, ő a világ közepe, és mindenki
bekaphatja, mert ő itt a helyi „baszdszájba”.
– Neked aztán beszélhet
az ember – horkantott fel J-Hope. – Mi a szarért kérdezel rá valamire, ha utána
ilyen szkeptikus vagy?
– Mert nem tudlak
elképzelni, ahogy azon őrlődsz, hogy vajon kinek mi a véleménye rólad. Pont úgy
nézel ki, akit ez nem érdekel – felelt egyenesen a fiú.
– Tökéletesre
fejlesztettem a színészi képességemet az évek során – nevetett fel keserűen
Hoseok. – Őszintén szólva… azért vagyok olyan, amilyen, hogy ez ne látszódjon.
Azért viselkedem úgy, ahogy, hogy figyeljenek rám az emberek. És azért csinálom
azokat, amiket, hogy valamiért elismerést kapjak. Ha már a szüleimtől egy
kedves szó se jutott nekem soha.
J-Hope szavai szívbe
maróak voltak, Taehyungot pedig olyan érzés kerítette magába, amiről egészen
eddig bizton állította volna, hogy nem Hoseok lesz az, aki valaha ezt kiváltja
belőle. Ez pedig az őszinte sajnálat és a részvét volt. Minden mondata igaznak
hangzott. Maga a fiú pedig összetörtnek. És elkeseredettnek. V-nek fogalma sem
volt, mit reagálhatna erre a hirtelenjött őszinteségre és bizalomra, de abban a
pillanatban esze ágában sem volt belekötni a másikba.
– A családi háttér
meghatározó az életben – nyögte ki végül az első dolgot, ami eszébe jutott. –
Ha otthon nem kap az ember törődést, máshol hogy várhatná? – tette fel inkább
csak magának a költői, mégis mélyen elgondolkodtató kérdést.
– Sehogy – sóhajtott fel
J-Hope. – A barátaimtól se azt kapom, amire vágyom. Sőt… nincsenek is igaz
barátaim. Csak Yoongi. A többieket inkább havernak szólítanám. Őszintén… –
fordult Taehyung felé. – Neked vannak igaz
barátaid?
Elgondolkodtató kérdés
volt ez V számára, s az, hogy ezen merengenie kellett, csak egy dolgot
jelentett.
– Nincsenek – felelte. –
Jiminen kívül nincs senki.
– Pedig ha valakinek,
akkor neked lehetnének.
– Ezt hogy érted? –
lepődött meg őszintén a fiatalabbik.
– Szerinted miért
utállak? – mosolyodott el keserűen J-Hope. – Féltékenységből, te gyökér.
Akárhányszor voltunk egy közösségben, veled mindenki beszélgetett, a te társaságodat
mindenki kereste, s anélkül figyeltek rád, hogy bármi feltűnőt csináltál volna.
– Ez baromság –
csóválta a fejét Taehyung. – Ez most se történt meg, szinte végig egyedül
voltam. Különc vagyok.
– Különcnek lenni
fasza! – vigyorgott a másik fiú. – Az egyenlő azzal, hogy különleges vagy, és
nem álltál be a sorba birkának.
– Az emberek nem
szeretik a különcöket – sütötte le szemeit V. A következő métereket már a
cipőorrának bámulásával tette meg. Fájt J-Hope-ra néznie, bár ő se tudta,
miért. Olyan furcsa helyzet és hangulat alakult ki közöttük, amire nem
számított. És ez megrémíszette. Végtelen harmónia és megértés uralkodott el
rajta, s ahogy látta, ezzel hyungja sem volt másképp.
– Ki a szart érdekel? –
rikácsolta Hoseok, majd egy látványosat legyintett a levegőbe. – Nézz már rám!
Én beálltam a sorba, hogy elfogadjanak. És mit értem el vele? Lófaszt sem. Se
barátom, se szerető családom, a munkámból kirúgtak, egy házibuliból pedig épp
most penderítettek ki – sorolta a csapásokat, amik a múltban és a közelmúltban
érték őt. Hangja nem azt sugározta, mennyire fáj neki, de szemei viszont
elárulták őt. Összetört lelke világított íriszeiben. – Sokkal inkább megéri
magadat adnod. Lehet, hogy hosszabb folyamat, de kifizetődőbb. Mert így igaz
barátokra lelhetsz, akik azért fognak szeretni, aki vagy. Lásd; Jimin!
Taehyungnak fogalma sem
volt, mit és miként reflektálhatna erre. Teljes mértékben egyetértett a fiúval,
amit egy apró biccentéssel jelzett is, ám többre nem futotta tőle. Ám látszólag
ez egy cseppet sem érdekelte a másikat, mert arcán halvány mosollyal sétált
tovább az úton. Úgy tűnt, büszke magára, amiért részegen ilyen bölcs dolgot
tudott kisajtolni magából, ám mostanra már ő is kifogyott a szavakból. Így a
továbbiakban csendben ballagtak egymás mellett, legalábbis addig, amíg V meg
nem törte azt.
– Messze laksz innen?
– A rohadt életbe… –
Hoseok megfagyott két lépés közben. – Az nem kifejezés, ember! Busszal kéne
tovább mennem, de ilyenkor már nincs járat. Kurva élet! – csapta magát
homlokon. Látszólag annyira sokkolta a felismerés, hogy kénytelen volt
leguggolni a földre, hogy térdeire hajthassa fejét.
– Én itt lakom öt
percre – görnyedt le mellé Taehyung. – Ha nincs kedved várni a következő
buszig, akkor gyere fel.
– Komolyan? – vonta fel
egyik szemöldökét gyanakodva Hoseok. – Honnan tudjam, hogy nem gyilkolsz meg
álmomban? Hisz alig egy órával korábban pofán vágtál.
– Te pedig kis híján
eltörted az orromat, ha elfelejtetted volna – tette csípőre kezeit a
fiatalabbik. – Mégis meghívtalak – tette hozzá, hogy tudatosítsa a fiúban,
milyen jó fej valójában. – Gyere nyugodtan.
– Megyek is – pattant fel
a járdáról a másik. – És csinálni fogsz nekem egy kávét reggel, meg veszel egy
üdítőt. Amiért nekem ugrottál, ez a legkevesebb!
– Ó, hallgass már el, hyung! –
forgatta a szemeit Taehyung, de szájsarkából képtelen volt eltűntetni azt az
apró mosolyt, ami odaköltözött. Egészen másnap délutánig.
Nekikészültem reggel suliba indulás előtt, mondom nem olvasom el, mert a te történeteidhez mindig idő és hangulat, meg nyugalom kell, hogy megemészthessem őket. Aztán a tömegközlekedésen zötykölődve csak nem bírtam ki, és elkezdtem ^^
VálaszTörlésÉs igazából nagy meglepetésért, mert egy - az eddigiekhez képest - könnyed témával találtam szembe magam :D persze ahogy tőled már megszokott, minden remekül van megfogalmazva és élvezet volt olvasni a történetet, és közben pedig annyira jókat kacagtam :D
mégis volt mondanivalója, néha a barátság úgy jön, hogy észre sem vesszük mennyire is hasonlítunk, vagy már csak megszokásból maradunk a "nem kedvellek" kategóriában, mert túl sok erőfeszítésbe (és nem kevés büszkeség feladásába) kerülne a változtatás ^^ nekem is volt már ilyen, azóta is legjobb barátok vagyunk :D
annyira érdekes, hogy a legtöbbször olyan dolgokról írsz, ami velem is megtörtént ^^
köszönöm, hogy megint ilyen magas színvonalú, mégis üdítő, könnyedebb történetet olvashattam :) még mindig imádom, ahogyan írsz :)
Na, az már egy külön öröm, hogy nem bírtad megállni az olvasást. :$ *-*
TörlésHát igen, engem is meglepett, hogy nekikezdtem egy ilyennek, de úgy voltam vele, hogy miért ne?.. Végül is, ilyet is kell néha, nem lehet mindig minden borongós, melankolikus és szív- meg könnyfakasztó. ^^
Nagyon örülök, hogy ez is tetszett, annak pedig pláne, hogy sikerül olyan dolgokról írnom, amik már megtörténtek veled. O.O Ez barátság téma pedig... igen, ez annyira jellemző, csak téged tudnálak ismételni. Nekem is van ilyen barátnőm, sőt, ő a legjobb, pont, ahogy neked. :D
Köszönöm ismételten a hosszú kommentet és a kedves szavakat! :$$ <3
Húúúúú, eszméletlenül tetszett! :D Igazából reméltem még az elején, hogy lesz valami picike szerelmi szál, vagy egy csókocska, esetleg puszika, de a végére érve egyáltalán nem bántam, hogy nem történt benne ilyesmi. Nagyon, de nagyon tetszett! *-* Nem bírtam letenni a telefonomat olvasás közben, és ezt komolyan mondom. :D Krumpli sütés közben is olvastam, és közben féltem, nehogy magamra borítsam a forró olajat... :D
VálaszTörlésNagyon jó volt! Olyan jól leírtad a két fiú közti ellentéteket, és a rivalizálást, utálatot, hogy néhol kénytelen voltam elmosolyodni. :D Bár, kicsit sajnáltam a két fiút a verekedésnél, akkor főleg, mikor Jin kidobta őket. xDD (Najó, egy picit azért gonoszan felröhögtem, mert megérdemelték.)
Viszoooont! Ha nem dobja ki a fiúkat, akkor ugye lehet, hogy nem is barátkoztak volna össze. :D Nagyon aranyos kis történet volt, és nagyon tetszett! *-*
(Amúgy, minden egyes jelenet lepörgött a fejemben, miközben olvastam. Tökéletesen el tudtam képzelni mindent, főleg a táncpárbajt. Hehe *kisördögNana*)
Hobit megsajnáltam, mikor elmondta Taehyungnak, hogy milyen is ő valójában, és miután kiderült, hogy egyiküknek sincs igaz barátja, akkor mindkettőt. :c Kis drágák. (De majd együtt... egymáson... akarom mondani, egymásnak.)
Remélem, hogy még sok ilyen fanfictiont fogok olvasni tőled! *-* (És sok Vhope-ot *----*) <3
Köszönööööm, nagyon örülök! *w* :3
TörlésNeem, ebbe nem terveztem szerelmi szálat, mert úgy éreztem, fölösleges, valamint nem erről szól a fanfic, hanem a barátságról. ^^ Örülök, hogy a végén se hiányoltad a csókot (vagy mást :P). ^^
Hahh, nekem egy kicsit se esett meg rajtuk a szívem írás közben. Megérdemelték amit kaptak. x3 És igen, ha ez nem történik meg, talán sose találtak volna egymásra. :3 Hoseoknak mindenképp ilyen karaktert akartam, és ezek szerint sikerült is átadnom, szóval most örülök. :D
Igyekszem majd mindenféle fanfictiont írni, köztük VHope-ot és VMint is! *-*
Köszönöm, hogy írtál! <3