VHope - Ami összehozott minket

– Most komolyan elhívtad őt is?! – dülledtek ki Taehyung szemei, mikor elhangzott az egyetlen név, amitől a hideg futkosott a hátán. A méreg és az utálat démonjai hamar átvették fölötte az irányítást, haragos indulattal ellepve elméjét. Dühtől vörösen izzó íriszekkel nézett farkasszemet Jinnel, aki próbálta megőrizni hidegvérét V-vel ellentétben, de úgy érezte, nem kell sok neki, hogy átragadjon rá barátja hevessége és ingerültsége.

– Igen, elhívtam – fújtatott gondterhelten.

– Tudod, hogy utálom – fejelt bele a hűtőszekrénybe Taehyung, ezzel csörömpölést kiváltva az abban található üvegekből.

– Ő is utál téged – vont vállat hetykén Jin.

– Épp ez az! – lökte el magát V a hűtőtől. – Abszolút nem vagyok kíváncsi se rá, se a hülyeségeire. Mindig feladatának érzi, hogy felkúrja az agyamat, és rendszerint sikerül is neki. Már a puszta jelenlétével is!

– Jó, tudod mit? – emelte meg hangját a másik is, mikor már képtelen volt uralkodni indulatain és gondolatain. – Magasról teszek rá! Én mindkettőtökkel jóban vagyok, ez az én bulim, ezért kénytelenek lesztek tolerálni egymást, ha itt akartok lenni! – adta ki ellenvetést nem tűrően az utasítást. – És előre szólok, hogy itt nem lesz balhé, különben repültök mind a ketten! Világos?

– Világos – forgatta meg szemeit a fiatalabbik, s tett egy száznyolcvan fokos fordulatot, hogy hátát mutassa annak a személynek, akiről úgy vélte, cserbenhagyta. Jin csak karba tett kezekkel fixírozta barátja tarkóját, miközben próbálta magával elhitetni, hogy nem lesz semmi baj abból, ha Taehyung és Hoseok együtt lesznek 80 m²-en. Ám a vállain csücsülő angyal és ördög ádáz küzdelmet vívtak egymással, mindketten a saját igazuk mellett harcolva, Seokjin pedig nem tudta, melyikükre hallgasson. Végül a fehér ruhás ajánlata mellett döntött, miszerint ne zárja ki őket a szórakozásból, csupán figyeljen arra, hogy ne legyenek túl közel egymáshoz. A Pokol szolgája hiába szajkózta saját igazát, ami arról szólt, hogy rakja ki mindkettőt az ajtó elé, Jinnek nem volt szíve ehhez a lépéshez.

– Szép jó estét! – vágódott ki a bejárati ajtó. – Durranjon a sör! – A világnak talán a legszebb hangjai közé tartozott ez az egy másodperces folyamat, mikor a küszöböt átlépő Hoseok maga felé hajlította a nyitófület, s a hűsítő ital sisteregve megszólalt.

– Édes Istenem, most segíts meg! – Taehyung azonnal megbánta, hogy hátranézett válla fölött. Amint meglátta, ki csatlakozott az összejövetelhez, megindult a nappali felé, hogy még szekundumok erejéig se kelljen elviselnie a másikat.

– Csáó! – lépett ki J-Hope háta mögül Yoongi. – Ugye nem késtünk?

– Késni? – kacarászott Jin, miközben elfogadta haverja jobb kezét. – Nem volt pontos időpont megbeszélve, csak körülbelüli.

– Amíg nem érkezek meg, amúgy se kezdődik el a buli – pacsizott le a házigazdával Hoseok is, majd belekortyolt kedvenc italába. – Jól láttam, hogy az a majom is itt van? – törölte meg a száját felvont szemöldökkel.

– Ne kezd te is – nyögött fel Seokjin.

– Csak megkérdeztem.

– Elmondom neked is - itt nem lesz balhé! Elég egy rossz szó, és mindketten az ajtó előtt éjszakázhattok.

– Nyugi már – legyintett J-Hope, a belőle áradó lazaság és nemtörődömség pedig ahelyett, hogy megnyugtatta volna Jint csak további feszültséget szült benne. Nagyon jól tudta, hogy ha Hoseok ilyen hangnemben beszél az nem jelent semmit, maximum potenciális konfrontálódást. – Nem lesz itt semmi baj. Majd lepofozom, ha besúlyosbítaná a helyzetet.

– Pontosan erről beszélek – forgatta a szemeit a magasabbik, de végül ráhagyta. – Egy szótárat pedig igazán dobhatnál magadhoz. Mi az, hogy „besúlyosbítani”? – idézte a számára idegen nyelvű szót Jin, mellékelve hozzá egy értetlen tekintetet.

– Megivott négy sört idejövet, ne akard őt megérteni – veregette vállon az idősebbet Suga, majd eloldalogva kettejük mellett a hűtőszekrényhez lépett, hogy kiüríthesse a szatyrát.

Eközben a nappaliban még nyugalmas helyzetek uralkodtak. Taehyung a kanapé szélén talált magának helyet a telefonját nyomkodó Jungkook mellett, akit annyira magába szippantott a virtuális játék, hogy a való világ történéseire fel se kapta a fejét, s még az is elkerülte figyelmét, mikor hyungja levágódott mellé egy hatalmas sóhaj kíséretében.

V még mindig elködösült tekintettel pásztázta végig a szobát, ami lassan már telve volt különböző helyekről hívott vendégekkel, akiket főként Jin ismert, Taehyungnak fogalma sem volt, honnan szalajtottak egyet-kettőt. Szemöldökét ráncolva fixírozta a furábbnál furább alakokat, mikor hirtelen egy enyhe ütésre lett figyelmes. Mérsékelten fájó válla felé fordult, ahol egy felhőtlen vigyort viselő és valahonnan ismerős arccal találkozott szembe. Értetlen tekintete először a fiú alkoholtól csillogó íriszeiben táporozott le, majd tovább vándorolt a hosszú ujjak által közrezárt pohárra. Valami beazonosíthatatlan folyadék gyűrűzött benne, de ahelyett, hogy rákérdezett volna valójára, Taehyung ismét felvette zavarodott ábrázatát, s újfent a fiúra nézett.

– Diesel a neve – nevetgélt a srác. – Az enyém pedig Baekhyun.

– Diesel? – értetlenkedett tovább.

– Ja – bólintott a Baekhyun névre hallgató vendég. – Sör és kóla.

– Fúj, te ilyeneket iszol!?

– Nem olyan rossz, mint amilyennek gondolod. – Baek nem tűrt el több tiltakozást, szó nélkül Taehyung arcába nyomta a poharát. A fiú hiába ódzkodott, feleslegesnek bizonyultak ellenkező mozdulatai. Új barátja hajthatatlannak tűnt, arcát körbevágó vigyorral próbálta Taehyungba dönteni a dieselt, aki ezt megelégelve kapott Baekhyun csuklója után, s rántotta hátra a kezét. Azzal viszont nem számolt, hogy az illuminált állapotban lévő fiúnak egyensúlyérzéke csekély, így a műanyag pohár tartalma Taehyun farmerján landolt.

– Azt’ még pazarolsz? – pattant fel a helyéről Baekhyun, s hisztérikusan kiabálva meredeztette szemeit a nadrágon éktelenkedő foltra.

– A jó életbe! – Taehyun reflexszerűen kapott a bal oldalán helyet foglaló párna után, s combjára tapasztotta, hogy némileg felitathassa a nem oda illő folyadékot.

– Nem kéne összepiszkítani a bútorokat, Tae-Tae. – Ezt a hangot ezer közül is felismerte volna. Csak ettől az egytől verte le a víz, s futkosott hideg a hátán. Vérben forgó szemekkel emelte fel fejét, s kereste meg tekintetével J-Hope-ot. Nem kellett sokáig kutatnia, a fiú pont vele szemben állt, csak éppen a szoba másik felében. Elégedett vigyorral az arcán kortyolgatta immáron a hatodik sörét, másik kezével pedig a hifi hangerejét készült feljebb tekerni.

– Add csak ide! – nyúlt a párna után Baekhyun, mikor Taehyungnak valamelyest sikerült letörölgetnie magát. Szemeivel megkereste a bútordarab előző helyét, majd a foltot a kanapé felé fordítva visszatette. – Senkinek se fog feltűnni – vigyorgott elégedetten.

– Ja, persze – forgatta a szemeit Tae. Ez volt az a momentum, mikor végleg megunta Baekhyun társaságát, így köszönés nélkül állt fel mellőle, s telepedett le a dívány másik szélén ücsörgő Daehyun mellé, akit még egy karaokebárban ismert meg, mikor Jinnel és Jiminnel egy este elmentek szórakozni. A szőke fiú valamivel normálisabb és kulturáltabb társaságnak tűnt, még ha Taehyung alapjáraton nem is erre vágyik egy bulin. Legszívesebben hülyéskedett, önfeledten táncolt és iszogatott volna a többiekkel, de a tudat, hogy J-Hope is jelen van, az utolsó csepp életkedvét is elvette.

„Taehyung, szard már le!” – mondogatta magának. – „Ne hagyd, hogy ez a büdös görény elrontsa a kedvedet!”

– Hello – fordult felé Daehyun, mikor megérezte, hogy a kanapé lejjebb süpped mellette.

– Hyung – biccentett V.

– Épp most készültem inni valamit – vigyorgott az idősebbik. – De annyi minden van, hogy választani sem tudok.

– Hmm… – nézett körbe Taehyung, tekintete pedig azonnal megakadt a mellettük levő asztalon heverő abszinten. – Mit szólsz ehhez? – ragadta meg az üveg nyakát, s felmutatta.

– Rodnik Cannabis? – kerekedtek ki Daehyun szemei. – Ugye tudod, hogy ez 70%-os? – bökött fejével az üveg papírjára. Taehyung vetett oda egy futó pillantást, de végül csak hetykén vállat vont. Vigyorogva, kiskutyaszemekkel próbálta sunbae-ját beleegyezésre bírni, aki félrehúzott ajkakkal latolgatott, hogy vajon mennyi esélye lehet hányás nélkül kibírni az estét. Látszólag nem sokáig foglalkoztatta a potenciális rosszullét, így kuncogva pattant fel a helyéről, s ragadta csuklón a fiatalabbikat, majd rángatta közelebb a poharakkal és üvegekkel teli asztalhoz. Nem haboztak sokáig, mindketten ragadtak egy üres papírpoharat, Taehyung pedig kissé sem sajnálta belőlük az alkoholt.

– Nekem is, nekem is! – ugrált oda nevetgélve egy már enyhén ittas fiú. Magas, kissé gyerekes hangjáról V azonnal beazonosította Jimint, így kérdés nélkül töltötte meg barátja poharát. – Mi ez amúgy? – szagolt bele még mielőtt valaki felelt volna, de a maró illat azonnal választ adott neki. – Aahhrrgg! – Fintorogva fordította el a fejét, hogy tiszta levegőt szippanthasson. – Ez be fog ütni – röhögött fel harsányan.

– Tudjátok mit mondott Oscar Wilde az abszintról? – vette fel Daehyun a saját poharát, miután Taehyung félig megtöltötte azt. ­– Az első pohár után olyannak látod a dolgokat, amilyenek. A második pohár után olyannak látod őket, amilyennek szeretnéd őket. A harmadik pohár után olyannak látod őket, amilyenek valójában.

– S ez a legszörnyűbb a világon – fejezte be az idézetet valaki, aki szeretett volna negyedikként csatlakozni az abszint-partihoz.

– Te mindenhol ott vagy? – kérdezte szemforgatva V, mikor tekintete találkozott Hoseokéval.

– Még szép – húzta ajkait önelégült vigyorra a fekete hajú. – Nyugodtan tölthetsz nekem is – nyújtotta oda a poharát.

– Enyém a megtiszteltetés – öntötte tele a fiú poharát. A zöld ital majdnem kicsordult a peremen, szerencsére J-Hope résen volt, így leszürcsölt belőle egy keveset. – Gurítsd le mindet!

– Mégis kinek nézel te engem? – A beképzeltség kampói továbbra is szájsarkaiba voltak akasztva, szemeiben pedig a magabiztosság csillagai villantak meg. Vagy csak a szoba neonfényei? V képtelen volt eldönteni.

– Akkor egészségetekre! – emelte fel saját poharát Daehyun, a többiek pedig követték példáját. A koccanástól egy-két pohárból kilöttyent egy kis ital, amit kezükről lenyalva tüntettek el, majd hajtották fel az utolsó cseppig az alkoholt.

– Azt a büdös… – szorította össze szemeit Jimin, hogy kissé elviselhetőbb legyen a maró érzés torkában. Mindnyájan érezték, ahogy az abszint szaggatóan végigszánkázik nyelőcsövükön, majd leérkezik gyomrukba, hogy végigmarja azt is. – Ennek még az íze is szar.

– Ja, ez a cannabis-os nem a legjobb – ismerte be Taehyung is. – De máris a fejembe szállt.

– Én már azt se tudom, hol vagyok.

Ez a kijelentés talán V-re is igaz volt. Az erős ital azonnal elöntötte az agyát, s habár még koránt sem nevezhette volna magát részegnek, tagadhatatlanul megérezte még ezt az egy poharat is. Vele ellenben J-Hope-on semmi változás nem mutatkozott meg, a fiú talán már eleve ittas állapotban került köreikbe.

Taehyung biztos volt benne, hogy nem akarja józanon folytatni az estét. Bátran és határozottan nyúlt újfent az üveg után, majd egy az előzőnél nagyobb adaggal ajándékozta meg magát. Daehyunt és Jimint sem hagyta ki a buliból, Hoseokról viszont tudomást sem vett. Őt ez látszólag nem zavarta, mert mikor az abszint visszakerült az asztalra megragadta, s üvegből kortyolt bele egy jó nagyot. A másik fiú fintorogva kísérték figyelemmel a műveletet, amit végül egy ötödik személy zavart meg.

– Hoseok, kezdődik a riszaviadal! – karolta át az említetted egy szőke srác, akiben Taehyung Jin egyetemi évfolyamtársát, U-Kwon-t azonosította be. – Ki ne maradj a buliból! – Hatalmas vigyor szelte ketté a fiú arcát, s már hámozta is le J-Hope ujjait az üveg nyakáról, s adta azt oda Taehyungnak, akire egész végig ügyet sem vetett.

– Várjatok meg! – gördítette le az utolsó kortyokat Jimin, majd csatlakozott a két felspannolt sráchoz.

V apatikus arccal követte a távolodó alakokat, majd szenvtelenül hajtotta le az abszintet. Csak akkor vette észre, hogy Daehyun is eltűnt mellőle, mikor az asztal felé fordult, hogy lerakhassa az üres poharat. Nagyot sóhajtva konstatálta, hogy újfent egyedül maradt, s talán ez az enyhe elkeseredettség lendítette a karját, hogy üvegből belekortyoljon a maró italba. Már abszolút nem érezte a fájdalmat, csak a tompa, mégis jóleső érzést, ami fokozatosan szétáradt a testében, hogy felfűtse azt. Izzadt arcára irányítva a levegőt fújt magára egy keveset, hogy némileg lehűtse magát, majd farmerdzsekijét az egyik fotel háttámlájára dobta, mielőtt abba is beleizzadna. Továbbra is üveggel a kezében indult meg a tömeg felé, kíváncsian ingatva fejét, hogy minél többet láthasson a már megkezdődött riszaviadalból.

Szemeit fehér, piros, zöld neonfények tévesztették meg, füleit már-már fájdalmas basszus ostromolta, ezek a tényezők pedig eléggé megnehezítették egyenes járását. Botorkálva, minden második ember vállának nekiütközve haladt a táncosok felé, s az első, akit megpillantott, az Minhyuk volt, akit még egy diszkóban ismert meg három évvel ezelőtt. A fiú épp egy szaltóval fejezte be a saját részét, majd mutatott rá ellenfelére, jelezve, hogy ő következik. A fiú cseppet sem lehetett már józan, mert úgy kezdte rázni magát, mintha rohama lenne. Még sapkája is lerepült róla a heves vonaglásnak köszönhetően, s habár elég röhejesen nézett ki, a közönségnek felettébb tetszett az előadás. Egymás szavába vágva biztatták őt, s sikoltozva adták tudtára, hogy mennyire jó, amit csinál. Így nem volt csoda, hogy Minhyuk szabályos és kitűnő táncmozdulatai ellenére alulmaradt, ám cseppet sem volt elkeseredve, hiszen csak a boldog pillanatokért táncolt. Vigyorogva köszönte meg a párbajt, majd lépett is hátrébb, hogy a következő táncost a parkett közepére tessékelhesse.

– Mutasd meg, mit tudsz! – veregette hátba az imént lopott sört kezében tartó J-Hope-ot.

– Csak kérned kell – nevetett fel a fiatalabbik, majd hyungja kezébe adta féltve őrzött italát, hogy addig vigyázzon rá. HBA pulcsiját megigazítva lépett a kör közepére, majd kíváncsian nézett körbe, vajon ki lesz az a bátor, aki kiáll ellene.

„Jöhet az önprodukálás…” – forgatta szemeit Taehyung, mikor konstatálta, hogy újfent mindenki Hoseokra fog figyelni, ahogy az lenni szokott, ha nagy társaságról van szó.

Sóhajtva fordult az egyik polc felé, hogy felrakhassa a már fölöslegessé vált abszintet, ugyanis Minhyukék tánca alatt még legördített három adagot, s úgy érezte, ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy végleg elveszítse az eszét. Hányni pedig nem akart.

– Itt van egy jelentkező – szólalt fel egy női hang, a tulajdonosa pedig megragadta V felfelé nyúló karját.

– Mi? – pislogott megilletődötten a fiú. A fények végett nem ismerte fel a csajszit, csupán annyit tudott megállapítani, hogy épp annyira csinos, amennyire részeg. – Nem, én nem…

– Menj már! – erősködött a lány.

– De én csak felraktam a… – Nem engedte neki, hogy végigmondja azt az egy mondatot, amivel talán kihúzhatta volna magát a párbaj alól. Esze ágában sem volt J-Hope ellen megküzdeni, főleg nem riszaviadalban, ugyanis pontosan tudta, milyen mozgása van a másiknak. Nem egy versenyt nyert már meg kitűnő tánctudásának köszönhetően, s habár Taehyung sem panaszkodhatott, hozzáértése vajmi kevés volt Hoseokéhoz képest.

– Nocsak, Tae-Tae! – Féloldalas vigyor költözött J-Hope izzadt, neontól világító arcára, mikor a lány belökte V-t a táncparkettre. A fiú hektikusan futtatta végig tekintetét a sok emberen, akik türelmetlenül figyelték őket, így kénytelen volt beismerni – nincs visszaút.

– Na, jól van – nyögött fel, de hangját elnyomta a többi vendég ordítozása és a zene eszeveszett dübörgése. Hoseok valószínűleg nem is hallotta ezt a három szót, de látszólag teljesen megvolt nélkülük. Lábával dobolva a parkettán várta a számára tetszőleges részt a zenében, ami nagyjából harmincöt másodpercnél lehetett, majd izmait meg-megfeszítve belekezdett egyik kedvenc táncstílusába, a poppin’-ba. Taehyung egyik szemöldökét homlokáig húzva, félredöntött fejjel kísérte figyelemmel a mozdulatsort, s habár arca nem ezt sugározta, felettébb tetszett neki a fiú mozgása. Ám ezt soha, semmilyen körülmények között nem ismerte volna el.

Hoseoknak egyik profi mozdulata követte a másikat, hozzáértően pakolta egyik lábát a másik után, s úgy forgatta a csípőjét, hogy azt a lányok is megirigyelhették volna. Ám, a várttal ellentétben, nem sok időt hagyott magának, pár ütemen belül bal tenyerét tarkójára tapasztotta, másik kezével pedig V felé bökött, felkérve őt keringőre.

Taehyungban talán ekkor kezdett el igazán munkálkodni a korábban legurított horribilis alkoholmennyiség, mert egy másodpercig sem ellenkezett mozdulásra kész testével. Az magától mozdult, s V azon kapta magát, hogy ritmusra mozog. Fogalma sem volt, mit csinál pontosan, milyen táncstílust mutat be éppen, vagy miféle lépésekkel kápráztatja el, vagy éppen téríti ki hitéből a többi vendéget. Azt viszont tisztán látta, hogy J-Hope arcán halvány fintor csücsül, s mintha próbálná elrejteni feltörő vigyorát.

Hoseok-ot tagadhatatlanul meglepetésként érte Taehyung mozgása, mert nem emlékezett, hogy valaha is így tudott volna táncolni. Az alkoholnak köszönhetően agyát azonnal elöntötte a méreg, mikor konstatálnia kellett a lehetséges konkurenciát, így meg se várta, hogy a másik befejezze a tervezetlen koreográfiát, újabb mozdulatsorba kezdett. Robottánccal indított, amit shuffle-lel spékelt meg, egyre közelebb kerülve így ellenfeléhez, aki meghökkenve hátrált egy fél lépést, attól tartva, hogy a másik eltapossa. Ám a kezdeti sokk csak pár pillanatig tartott. Taehyung nem hagyhatta, hogy ezúttal is J-Hope alatt maradjon, így ő is újfent táncba kezdett, s így már egyszerre mozogtak két féle, mégis hasonló stílusban.

Az eleve feltüzelt állapotukat a többi bulizó ösztökélő kiáltozása csak még inkább fokozta. Hangjukkal és különböző kézmozdulataikkal bíztatták a két fiút a hosszabb párbajra, a végére pedig úgy tűnt, már hatással sincsenek rájuk. Nekik bőven elég volt, hogy azzal a személlyel küzdhetnek meg, akit utálnak.

– Na, mi van, Taehyungie? – biccentett ellenfele felé Hoseok. – Nem kezdesz kifáradni?

– Köszönöm a figyelmességedet, Hopie, de nem, nem kezdek – vágott vissza a narancshajú, s egy running man segítségével közelebb került hozzá. Hoseok becsmérlő szempárral nézett végig rajta, ám mikor összekapcsolta tekintetét Taehyungéval, íriszei valami másfajta fényben csillogtak. A harag és a felháborodás hajói horgonyoztak le benne, amik értetlen arckifejezést varázsoltak V arcára.

– Ne szólíts Hopie-nak! – adta ki az utasítást ellenvetést nem tűrően Hoseok.

– Ja, mert te folyton folyvást becézgethetsz Tae-Tae-nak, mi? – vette fel a kesztyűt a másik fiú is. – Ha kicsit visszavennél az arcodból, talán kedvesebb lennék veled.

– Ch, mit tudsz te rólam? – ciccent fel pejoratívan.

– Szerencsére nem sokat. De éppen eleget.

– Jaaajjj, nem mondod? – Az alkohol ekkorra hozta ki J-Hope igazi, részeg jellemét, ami a negédes hanglejtésben és a civakodó viselkedésben nyilvánult meg. Két ujja közé fogta Taehyung arcát, hogy összecsíphesse, majd megrángathassa. – És akkor most kurva okosnak képzeled magadat? – gügyögte idegesítően cseverésző hangon.

– Nem – lökte el az idősebbik kezét Taehyung. – És hagyd békén az arcomat!

– Mert, mi lesz? – J-Hope ismét ujjai közé fogta V sima bőrét, s az előzőnél kissé jobban megcibálta. – Te is megcsipkeded az enyémet?

– Jung Ho Seok! – szólt rá erélyesebben. – Elég lesz! – Az említett mintha meg se hallotta volna, tovább szekálta a fiatalabbikat, teljesen megfeledkezve az eddig annyira élvezett riszaviadalról.

Több se kellett Taehyungnak, benne is munkálkodni kezdett az ital, előhívva az agresszív, nem éppen társaság-kompatibilis énjét. Egy hirtelen mozdulattal megragadta J-Hope csuklóját, elhúzta az arcától, amitől a fiú annyira meglepődött, hogy ideje sem volt kitérni az ütés elől. Taehyung ökle kőként csattant arcán, aminek hatására negyvenöt fokot fordult egy helyben állva.

Még a levegő is megfagyott a szobában, az ott lévő személyekről nem is beszélve. Egy emberként jajdultak fel és hökkentek meg a nem várt gesztustól, de közel sem lepődtek meg annyira, mint Hoseok. Kidülledt szemekkel nézett maga elé és próbálta feldolgozni az eseményeket, majd még mindig szkeptikus tekintettel fordult Taehyung felé.

– Jól van, te akartad – simított végig utoljára a sértett felületen J-Hope, majd időt sem hagyva V-nek, nekirontott. Elkapta őt a vállainál, s ledöntötte a földre, hogy aztán csípőjére ülhessen, s visszaadhassa, amit ő kapott. Nagyot lendített karján, hogy ütése a lehető legnagyobbat csattanjon V arcán, de kissé elszámította magát, s sikerült eltalálnia a fiú orrát. Taehyung hatalmasat ordított a fájdalomtól, amit még a zenerobaj se tudott teljesen elnyomni. Adrenalinnal telve lökte le magáról a fekete hajú fiút, s már pattant is fel a földről, hogy letörölhesse az orrából folyó vérét.

– Valaki állítsa le őket! – üvöltött a lány, aki előzőleg berángatta V-t a táncparkettre. – Ezek megölik egymást!

– Fenébe! – Erre még a DJ szerepét játszó Namjoon is felkapta a fejét. Lejjebb halkította a zenét, s már pattant is fel a helyéről, hogy szétválaszthassa a verekedő párost. Mivel Seokjint nem látta sehol, felelősségének érezte, hogy lépjen valamit, mielőtt elfajulna a helyzet.

Sikerült épp akkor odaérnie, mikor Hoseok egy jól irányzott ütéssel gyomorszájon vágta Taehyungot, a vörös hajú pedig már lendült is, hogy revansot vegyen. Könyökével sikeresen eltalálta Namjoont, aki kétrét görnyedt a fájdalomtól. Hiszen ő józan volt, érzett mindent. Nem úgy, mint a másik kettő. Szerencsére időben sikerült kiegyenesednie, s lefogni V karját, mielőtt állon vágta volna Hoseokot, akit végül Yoonginak kellett lefognia.

– Mi a bánatos franc folyik itt? – A villany hirtelen felkapcsolódott, az emberek pedig egyszerre fordultak a nappali ajtajának irányába. Jin állt a küszöbön, arcán a döbbenet minden jele megmutatkozott. Szigorú tekintettel szelte át a tömeget, mit sem törődve azzal, ha széles vállaival fellök valakit, majd a két delikvens közé lépett.

– Nyughass már! – szólt rá a karjai között vergődő J-Hopera Suga.

– Mit mondtam nektek? – kelt ki magából a házigazda. – Azt, hogy nincs balhé, különben repültök mind a ketten! Azt hittétek, viccelek?

– Ő kezdte az egészet – vicsorgott Hoseok, s fejével Taehyung felé biccentett.

– Meg a nagy szart! – vágott vissza a másik. – Nem is tudom, ki állt neki tépkedni az arcomat!

– Te ütöttél elsőnek!

– Mert a szép szóból nem értett a csökött agyad!

– Fogjátok be a pofátokat! – rivallt rájuk Jin, hangerejétől pedig ismét megfagyott a vér mindenkiben. Még egyikük se látta ilyennek az angyalarcú fiút. – Azt hiszem, most lett végleg elegem belőletek. Menjetek haza!

– Mi van? – lepődött meg őszintén Hoseok, amitől még teste is elernyedt, így Yoonginak minden erejére szüksége volt, hogy megtartsa őt. – Miért?

– Mert nem hiányzik a rendbontás. Namjoon, Yoongi! – nézett az említettekre. – Kivinnétek őket?

– Hát de várjál már! – akadékoskodott tovább J-Hope, de reménytelen és hasztalan volt. Suga rántott rajta egyet, majd kitessékelte a szobából, akárcsak Namjoon Taehyungot, aki viszont elég jól tűrte, hogy éppen kidobják egy házibuliról. Nagyon jól tudta, hogy megérdemelte, s bár nem mutatta, belül mégis frusztrálta egy kicsit. Végre megadhatta J-Hopenak azt, ami már rég kijárt neki, de emiatt ki kell hagynia egy fergeteges összejövetelt, amit talán hetekig bánni fog. Legalábbis amíg ismerősei beszélnek majd róla.

– Bocs, srácok – húzta félre ajkait bocsánatkérően Namjoon. – Nem akarjuk ezt tenni, de ti most tényleg közveszélyesek vagytok.

– Tényleg menjetek haza, és józanodjatok ki – értett egyet Yoongi is. – Fogjak nektek taxit?

– Nem kell – tette karba kezeit J-Hope, s mint egy durcás kisgyerek felfújta az arcát, majd nekidőlt a ház falának.

– El lehet menni – jelent meg Jin újfent, s a két fiú háta mögül rájuk vágta az ajtót. A szellő táncra perdítette a lábtörlőnél ácsorgó Taehyung hajtincseit, miközben a fiú hosszú szekundumok erejéig szemezett a lakkozott falappal, s próbálta feldolgozni az eseményeket.

Jó darabig nem szóltak egymáshoz Hoseokkal, viszont egyikük se mozdult egy tapodtat sem. A csendet végül az idősebbik fiú törte meg, mikor elrugaszkodott a faltól.

– Mekkora egy görény – fintorgott az ajtóval szemezve. – Sose bírtam igazából.

– Kiről beszélsz most? – fordult felé Taehyung értetlen arckifejezéssel. – Jin hyungról?

– Ki másról? – forgatta a szemeit. – Mi az, hogy csak így kidob minket? – rúgott bele az ajtóba, de olyan erővel, hogy belesajdult a lába. – Aaaahhh! – üvöltött fel, s inkább hasonlított egy oroszlánra.

– Tudod mit? – emelte fel hangját Taehyung is, amitől egy oktávval magasabban kezdett beszélni. – Rohadjon meg! – ütött bele az ajtóba ő is. – Soha többet nem jövök el a kibaszott bulijába! Amúgy is szar volt! – hajolt közelebb, hogy ha esetleg Jin még az előszobában van, akkor minden szavát tisztán hallja.

– Ja, inkább partiznék nagyanyám nyugdíjas klubjával! – egészítette ki J-Hope, majd gőgös léptekkel megindult lefelé a lépcsőn. Taehyung még egy utolsót rávágott az ajtóra, s ő se tudja, milyen okból, de követni kezdte a fiút, akivel pár perccel korábban még egymást ütötték.

Mindketten csak akkor érezték meg, milyen hideg van valójában, mikor kiértek a Kim család területéről, s rákanyarodtak a járdára. Taehyung reflexből húzta össze magán pulóverét, s csak akkor jutott el agyáig a felismerés, hogy farmerdzsekijét a házban hagyta. Ám már semmi kedve nem volt visszamenni, s valamilyen szinten nyugtatta a tudat, hogy J-Hope is csak egy pulóvert viselt, bőrdzsekije pedig azóta is a fogason lógott.

Hoseok hiába haladt gyorsan a sértődésnek köszönhetően, V könnyűszerrel felzárkózott mellé, s habár szótlanul, de egymás oldalán folytatták útjukat. A fiatalabbik agyában végig az a gondolat lappangott, hogy vajon most miért nem rontanak egymásnak. Miért nem éreznek késztetést, hogy szétverjék a másikat? Hiszen most már csak ketten vannak, az utcában is vajmi kevés ember sétál, minden problematika nélkül péppé verhetnék egymást. De e helyett békésen bandukolnak egymás mellett.

Mikor elsétáltak egy kuka mellett, akkor viszont megkapta a választ. Az orrfacsaró szagtól azonnal felfordult a gyomra, s hirtelen az összes abszint felszínre akart törni, amit az este folyamán elfogyasztott. Nagyon nyelve pillantott J-Hope irányába, aki szintén megviseltnek tűnt. Olyannyira, hogy ő már képtelen volt visszatartani. Kezét szája elé kapva rohant el az utca sarkáig, majd támaszkodott neki a kerítésnek, hogy ne boruljon előre saját hányásába.

Taehyung érezte, hogy a fiú iránt érzett utálata nem szívódott fel teljesen, mert vissza kellett tartania egy széles vigyort, ami ketté akarta szelni kipirosodott arcát. Mikor viszont meghallotta az öklendezést és a hányás csattanását a járdán, őt is elfogta a hányinger, és már képtelen volt visszanyelni.

A vége az lett, hogy egymás mellett görnyedve adtak ki magukból mindent, ami legalább segítette őket a hányásban, mert a látvány nem tartozott a legkellemesebbek közé. Taehyung valamivel korábban túljutott rajta, így udvariasan megvárta Hoseokot, hogy ő is végezzen a saját dolgával.

– Tudod – törölte meg a szája szélét az idősebbik –, nem egyszer hánytam már, de így szinkronban még soha senkivel – mesélte teljesen komoly arckifejezéssel, de mikor tekintete találkozott a másik fiúéval, nem bírta ki mosolygás nélkül, ez pedig hasonló mimikát váltott ki V-ből is. Majd egy enyhe kuncogást is, ami még tulajdonosát is meglepte.

Hirtelen minden olyan távolinak tűnt. Az utálkozás, a riszaviadalból alakított verseny, a verekedés. Mind mintha meg se történtek volna, ez pedig teljesen érthetetlen volt Taehyung számára. Mégis jó érzéssel töltötte el.

– Mit röhögsz? – vonta fel egyik szemöldökét J-Hope, ajkairól pedig hirtelen eltűnt a vigyor. Pont úgy, ahogy minden harmonikus emóció V-ből. – Inkább segíts! – nyújtotta a kezét, jelezve, hogy egyedül képtelen kiegyenesedni.

– Miért kell ilyen… öhm… fasznak lenned? – Taehyung kereste a megfelelő szót, de szépet nem talált, ami pontosan leírná, mi a véleménye J-Hoperól. Mindenesetre segített neki, de nem meglepő módon a fiú elfelejtette megköszönni. – Azt hiszed, hogy a világ csak körülötted forog? – vonta fel egyik szemöldökét. Türelmesen várt a válaszra, de Hoseok nem úgy nézett ki, mint aki feleleten töpreng. Magába zárkózva, zsebre dugott kezekkel indult meg előre, azt a hatást keltve, mintha teljesen ignorálta volna Taehyungot és a fiú kérdését.

Ám erről szó sem volt. Tudta, mi lenne erre a legpontosabb és legigazabb felelet, de nem tudta, kimondja-e. Soha senkinek nem beszélt erről, s nem értette, miért pont Taehyunggal kéne elsőnek. Pont azzal a személlyel, akivel mindig is gyűlölték egymást. Abban viszont biztos volt, hogy jót tenne a lelkének, ha végre kiöntené azt. S mivel a kiadós hányás ellenére még mindig részeg volt, nem kellett sokáig győzködnie magát, hogy szóra nyissa száját.

– Mit gondolsz, kik azok, akik mindig produkálják magukat? – nézett kérdőn a narancshajú fiúra, akit látszólag meglepetésként ért a kérdés. Értetlenül pislogott párat, míg gondolkozott, végül pedig kinyögte az első alternatívát, ami eszébe jutott.

– Akik elismerésre vágynak? – kérdezte bátortalanul.

– Látod? Okos vagy te.

– Na, meg ne próbáld nekem beadni, hogy önbizalom hiányos vagy, és elismerésre vágysz! – V nem bírta ki nevetés nélkül, egyszerűen nonszensznek és röhejesnek tűnt számára a dolog, miszerint J-Hope önértékelési gondokkal küzd. Hisz mindig lerítt róla, hogy teljesen meg van elégedve magával, úgy hiszi, ő a világ közepe, és mindenki bekaphatja, mert ő itt a helyi „baszdszájba”.

– Neked aztán beszélhet az ember – horkantott fel J-Hope. – Mi a szarért kérdezel rá valamire, ha utána ilyen szkeptikus vagy?

– Mert nem tudlak elképzelni, ahogy azon őrlődsz, hogy vajon kinek mi a véleménye rólad. Pont úgy nézel ki, akit ez nem érdekel – felelt egyenesen a fiú.

– Tökéletesre fejlesztettem a színészi képességemet az évek során – nevetett fel keserűen Hoseok. – Őszintén szólva… azért vagyok olyan, amilyen, hogy ez ne látszódjon. Azért viselkedem úgy, ahogy, hogy figyeljenek rám az emberek. És azért csinálom azokat, amiket, hogy valamiért elismerést kapjak. Ha már a szüleimtől egy kedves szó se jutott nekem soha.

J-Hope szavai szívbe maróak voltak, Taehyungot pedig olyan érzés kerítette magába, amiről egészen eddig bizton állította volna, hogy nem Hoseok lesz az, aki valaha ezt kiváltja belőle. Ez pedig az őszinte sajnálat és a részvét volt. Minden mondata igaznak hangzott. Maga a fiú pedig összetörtnek. És elkeseredettnek. V-nek fogalma sem volt, mit reagálhatna erre a hirtelenjött őszinteségre és bizalomra, de abban a pillanatban esze ágában sem volt belekötni a másikba.

– A családi háttér meghatározó az életben – nyögte ki végül az első dolgot, ami eszébe jutott. – Ha otthon nem kap az ember törődést, máshol hogy várhatná? – tette fel inkább csak magának a költői, mégis mélyen elgondolkodtató kérdést.

– Sehogy – sóhajtott fel J-Hope. – A barátaimtól se azt kapom, amire vágyom. Sőt… nincsenek is igaz barátaim. Csak Yoongi. A többieket inkább havernak szólítanám. Őszintén… – fordult Taehyung felé. – Neked vannak igaz barátaid?

Elgondolkodtató kérdés volt ez V számára, s az, hogy ezen merengenie kellett, csak egy dolgot jelentett.

– Nincsenek – felelte. – Jiminen kívül nincs senki.

– Pedig ha valakinek, akkor neked lehetnének.

– Ezt hogy érted? – lepődött meg őszintén a fiatalabbik.

– Szerinted miért utállak? – mosolyodott el keserűen J-Hope. – Féltékenységből, te gyökér. Akárhányszor voltunk egy közösségben, veled mindenki beszélgetett, a te társaságodat mindenki kereste, s anélkül figyeltek rád, hogy bármi feltűnőt csináltál volna.

– Ez baromság – csóválta a fejét Taehyung. – Ez most se történt meg, szinte végig egyedül voltam. Különc vagyok.

– Különcnek lenni fasza! – vigyorgott a másik fiú. – Az egyenlő azzal, hogy különleges vagy, és nem álltál be a sorba birkának.

– Az emberek nem szeretik a különcöket – sütötte le szemeit V. A következő métereket már a cipőorrának bámulásával tette meg. Fájt J-Hope-ra néznie, bár ő se tudta, miért. Olyan furcsa helyzet és hangulat alakult ki közöttük, amire nem számított. És ez megrémíszette. Végtelen harmónia és megértés uralkodott el rajta, s ahogy látta, ezzel hyungja sem volt másképp.

– Ki a szart érdekel? – rikácsolta Hoseok, majd egy látványosat legyintett a levegőbe. – Nézz már rám! Én beálltam a sorba, hogy elfogadjanak. És mit értem el vele? Lófaszt sem. Se barátom, se szerető családom, a munkámból kirúgtak, egy házibuliból pedig épp most penderítettek ki – sorolta a csapásokat, amik a múltban és a közelmúltban érték őt. Hangja nem azt sugározta, mennyire fáj neki, de szemei viszont elárulták őt. Összetört lelke világított íriszeiben. – Sokkal inkább megéri magadat adnod. Lehet, hogy hosszabb folyamat, de kifizetődőbb. Mert így igaz barátokra lelhetsz, akik azért fognak szeretni, aki vagy. Lásd; Jimin!

Taehyungnak fogalma sem volt, mit és miként reflektálhatna erre. Teljes mértékben egyetértett a fiúval, amit egy apró biccentéssel jelzett is, ám többre nem futotta tőle. Ám látszólag ez egy cseppet sem érdekelte a másikat, mert arcán halvány mosollyal sétált tovább az úton. Úgy tűnt, büszke magára, amiért részegen ilyen bölcs dolgot tudott kisajtolni magából, ám mostanra már ő is kifogyott a szavakból. Így a továbbiakban csendben ballagtak egymás mellett, legalábbis addig, amíg V meg nem törte azt.

– Messze laksz innen?

– A rohadt életbe… – Hoseok megfagyott két lépés közben. – Az nem kifejezés, ember! Busszal kéne tovább mennem, de ilyenkor már nincs járat. Kurva élet! – csapta magát homlokon. Látszólag annyira sokkolta a felismerés, hogy kénytelen volt leguggolni a földre, hogy térdeire hajthassa fejét.

– Én itt lakom öt percre – görnyedt le mellé Taehyung. – Ha nincs kedved várni a következő buszig, akkor gyere fel.

– Komolyan? – vonta fel egyik szemöldökét gyanakodva Hoseok. – Honnan tudjam, hogy nem gyilkolsz meg álmomban? Hisz alig egy órával korábban pofán vágtál.

– Te pedig kis híján eltörted az orromat, ha elfelejtetted volna – tette csípőre kezeit a fiatalabbik. – Mégis meghívtalak – tette hozzá, hogy tudatosítsa a fiúban, milyen jó fej valójában. – Gyere nyugodtan.

– Megyek is – pattant fel a járdáról a másik. – És csinálni fogsz nekem egy kávét reggel, meg veszel egy üdítőt. Amiért nekem ugrottál, ez a legkevesebb!

– Ó, hallgass már el, hyung! – forgatta a szemeit Taehyung, de szájsarkából képtelen volt eltűntetni azt az apró mosolyt, ami odaköltözött. Egészen másnap délutánig.